Néha annyira szeretnék szuperhős lenni. Persze, önző okokból, de akkor is.. Merje bárki is azt mondani, hogy nem lenne-e jó tudni néha, hogy mit gondolnak épp az emberek. Nem úgy mindenről, mondjuk, csak rólad.. Hogy épp milyen érzelmeket váltasz ki belőlük, mit gondolnak éppen rólad, sötöbö...Jó lenne tudni néha - na jó, mindig -, hogy most akkor épp mi a szösz folyik itt?! Most utálsz vagy sem, a bizalom még létezik-e ésatöbbi.. Oké, de érted, na.. Néha már annyira nem tudom tényleg, hogy mi is van, mit tehetek, mi haladja meg az időkérést, egyszóval, mi az, ami már túl sok, vagy akármi.. Mondhatja bárki, hogy everything'll be alright, azt hiszem, hogy ezt most helyrehozhatatlanul elrontottam.. És kivételesen nem is a saját lelkiismeretem kínoz, büntet engem a helyzet kellőképpen. Egyszer fent-egyszer lent. Az, hogy néha el akarok mondani valamit, akár csak egy órán történt dolgot, és rájövök, hogy huuupsz, az én hibám, és nem, ezt elbasztam, akkor igyam is a levét, hagyjalak, és csak rámjön a random sírógörcs, már egészen megszokott, mondom, büntet engem a helyzet, egész megfelelően, csak éppen én szenvedek tőle - de ennyi büntetést meg megérdemlek minden tettem után, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése