húsvétvasárnap.

Nagyon boldog nyuszit kívánok Mindenkinek! - Bár az időjárás nem igazán Nyulas, inkább a Mikulást tudnám elképzelni sítalpakon. -
De - köszönhetően egy ismerősömnek -, lassan itt a jóidő, mostmár ráfér a természetre egy kis melegség, valami zöldes-kékes-meleg színes időjárásnak nagyon tudnék örülni, kezd irtózatosan elegem lenni ebből a latyakos, pocsolyás, havazós időből.
Valamint, holnap délután nagyon szurkoljatok, légyszi! (Pontosabbat most még ne, nem akarok előre inni a medve bőrére, ha sikerül, mindenképpen írom úgyis.)
Ja, és elmondhatatlanul köszönöm, nem olyan sokkal ezelőtt megvolt a 3000. látogató is, a hónap minden szempontból a legjobb most. Szóval, köszönöm Nektek!

#sunshine

visszatérve.

Visszatekintve tudnám azt mondani, hogy bárcsak máshogy tettem volna dolgokat. De nem teszem - nem tehetem. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert most minden annyira könnyűnek tűnik, vagy mert tényleg így érzem; ez majd elválik valamikor. De most tényleg nem tudom.. Persze, fáj meg minden. De nem úgy, ahogy vártam. Kissé megkönnyebbült érzés is, mintha valami lánc leszakadt volna, vagy egy kőfal leomlott volna.. De nem tudom, hogy ez meddig fog tartani..
Ha most, életem egyik legnagyobb álmának kapujában állva netalántán ez az ajtó is az arcomba vágódik, én összeomlok. Most lehet, hogy csak ez tart a földön, csak ez tart egyben. Hogy most az egyszer lehet, hogy sikerül az, amiért több, mint 7 éve küzdök. És most nem csak távolról szemlélem, ígéretként, hogy ha ez meg az lesz, akkor talán.. Nem, most itt van, órákra tőlem. És annyira szeretném, elképzelhetetlenül!

Sokat tanulhattam az elmúlt napokból. Talán többet, mint valaha. Ha ez kellett ahhoz, hogy újra magamra találjak és megerősödjek, akkor csak megköszönni az összes pofont, amit az utóbbi hónapokban kaptam.. Nem mondom, hogy vége, de úgy érzem, hogy felléptem arra a járdára, ami egy jobb, boldogabb időszakhoz vezethet. És nem engedem, hogy bárki is lelökjön innen. Mert ott akarok lenni, végre, annyi hónap után..

Megtaláltam azokat az embereket, akik nem érdekből vannak mellettem. Akik kérdés és válasz nélkül is tudják, hogy mi is van velem. Ha pedig nem, akkor megkérdezik. És segítenek, amiben csak tudnak. Ez teszi őket baráttá. És többé, ennyi csalódás után, nem hagyom, hogy olyan ember legyenek körülöttem, akik csak felszínesen állnak mellettem. Többé nem.. Megpróbálom, aztán meglátjuk, mi is lesz.. :)

~ Végtére is mindennek van határa, még annak is hányféleképpen lehet összetörni egy ember szívét.

kedd.

kissé hideg van.

#calm down

A hét elején még nagyon az volt, hogy én hogy fogom blogolás nélkül bírni, meg ilyesmik. Most meg.. Nem tudom. Hiányzik, hogy kiírjam magamból.. Csak rájöttem, hogy egy: nem lesz jobb; kettő: esetlegesen megbánthatok vele másokat; három: úgyis tökmindegy, hogy én kiírom-e vagy sem, attól mások még nem fognak máshogy állni hozzám. Tehát, azon kívül, hogy értelmetlen utalásokat teszek olyan embereknek, akik soha a büdös életbe nem fogják elolvasni őket, mást nemigazán tehetek. Tehát, valami megváltozott. Mindenképpen.

Azt hiszem, annyi történt, hogy feladtam.. És ez a tudat egyszerűen megbénít. Soha semmit nem adtam fel! A szám nagy volt, hogy persze, nem bírom, de nem volt olyan, hogy ténylegesen el is hittem, amit mondtam. Elindultam egy olyan úton, ahonnan nem tudok lassacskán már visszafordulni. Illetve, csak iszonyatos nehézségek árán. De amíg nem látom, hogy van miért, nem tudom, hogy képes leszek-e erre. Jelenleg minden nagyon szarul fest. 

És kezdek rájönni, hogy én 5 hónappal ezelőtt miért is tartottam egy 5 hónapos szünetet. Annyira belém nevelődött az akarat, hogy egyszerűen nem értem meg azt a szót, hogy nem. Nem lehet. Nem olyanok az adottságaim (értsd: gerincsérv), hogy versenyezhessek valaha is. De hobbi szinten pedig már nem tudok maradni. És így nem tudom, hogy mennyit tudok még kibírni, anélkül, hogy azt mondanám, hogy abbahagyom. Vagy kéne egy hatalmas változás, ami nyakon vág és azt mondja, hogy basszus, itt a lehetőség, hogy máshogy legyen..
Mindegy. Nincs okom panaszkodni..

Nem értem, hogy annyi hónap után miért most jutottam eszedbe. Most jutott eszedbe, hogy mennyire régen beszéltünk, találkoztunk - amikor találkozunk mi szinte minden nap, az másodlagos, hogy nem veszel észre. Csak, az megérthető, hogy neked ez ilyen, szia-mizu-találkozzunk szintű beszélgetés volt. De bennem 3 éves sebeket téptél fel ezzel. És valljuk be, nem könnyű, ha az ember minden évben hónapokra beleszeret valakibe, és pont mire jobbnak tűnnek a dolgok, az illető felszívódik. Tehát, az ilyen dolgokkal együtt, nem könnyű optimistának lenni. Mindegy, ez olyan nekem való kihívás lesz, megmaradni ebben a helyzetben. És mást nem tudok tenni, csak elhinni, hogy jobb lesz. Hinni, hogy jobb lesz... Minden.

valami vége - valami kezdete

Annyira viccesek az emberek. Körülbelül két és fél órája szenvedek a gépem előtt, facebookon unatkozok.. Ezidő alatt körülbelül 10 "Kórházban fekszek, 60 perc múlva meghalok :( Te bejönnél ,hogy utoljára láss? Like ha igen! Sokan ezt nem fogják ki tenni, mert félnek, hogy kevés like jönne rá, de engem nem érdekel, inkább legyen 1 igaz barátom, mint 1000 hamis!" üzenőfali kiírás szúrta ki a szememet. Nem tudom, hogy attól miért lesz valaki igaz barátod, hogy egy ilyen idiótaságot belájkol.. Oké, nem mintha én nem tettem volna ki anno (két éve) ilyesmit meg "Like, ha nem bántad meg, hogy megismertél!" dolgokat, de egy másodpercig sem gondoltam (remélem), hogy akik belájkolják, nekem olyan hűűdenagyonjó barátaim lennének. Sőt, épp ellenkezőleg - aki a netes világban annyit "törődik" veled, az simán elképzelhető, hogy a való életben észre sem vesz. Ugyanaz, mint hogy van x ismerősöd facebookon, a 90%-uk (tisztelet a kivételnek) nem is vesz észre, még ha az orra előtt sétálsz is el, de azért minden harmadik képedet belájkolja..
Nomindegy, nem az én ügyem, kinőttem már az ilyen megosztósdiból, azt hiszem. :)

Meg, ugyanez a helyzet azzal is, hogy itt blogolok mittudomén hány hónapja (május óta van meg a blog, de november óta használom rendszeresebben), és mostanra teljesen átvette az irányítást. Jó, nem szó szerint, de néha annyira elszalad velem a ló, hogy képes vagyok elfelejteni, hogy hohó, azért ez mégiscsak egy nyilvános honlap, ahova nem kéne mindent kiírni, mert egyszer még visszafele is elsülhet a dolog.. Ebből jött a gondolat pár hete - aztán pár napja már eléggé körvonalazódott is -, hogy kéne egy kis leállás.. Nem az, hogy itt akarom hagyni az egészet, mert nagyon a szívemhez nőtt, megszerettem, csak, tartani kéne egy kis szünetet. Hogy mondjuk nem írom le minden nap ennyire szókimondóan és őszintén a gondolataimat, véleményemet, hanem, mondjuk leírom egy füzetbe. Vagy tök mindegy. Csak ugye én magamban tartani hosszú távon nem tudom, le kell valahova írnom, ki kell írnom magamból, csak nem itt és nem ilyen formában. Mert visszaolvasva a bejegyzéseim feléből (sőőőőt) az önsajnálat csöpög, a többi meg valaki számára bántó, sértő, vádló. Csak nem tudom miért, amikor nincs jogom senkit se nyilvánosan felelősségre vonni, a véleményemet meg a kutya se kérdezte (eltekintve attól, hogy a blogon leírhatnám), tehát, nem kéne nyíltan olyan dolgokat írnom, amik az épp aktuális lelkiállapotomat tükrözve meggondolatlanok és túlzóak..
Tehát, megpróbálok valami korlátot szabni a gondolatáradatomnak. Nem mondom, hogy többé nem jövök, mert szerintem két napnál többet úgysem sikerül innen távol lennem, bárhogy erőlködök is. Szóval szerintem megpróbálok úgy heti 3-5 bejegyzésre beállni, ami korlátozva van, nem fröcsög belőle az indokolatlan kritika, nem sértek meg vele másokat, nem fogok felindultságból mindenféle meggondolatlanságot összeirkálni, szóval, megpróbálok kevésbé szókimondó bejegyzéseket írni. (Ezt most csak azért írom, hogyha netalántán eltűnnék vagy csak megváltozna a bejegyzéseim hangneme, tudjátok, hogy mi az oka) Meg, megint kezd kissé billenni a mérleghinta az egyik oldalra, csak még nem sikerült kisilabizálnom, hogy pontosan merre is fogok esni. Meg, hogy lesz-e egyáltalán valaki, aki elkap. Bár, ettől nem igazán tartok, mert vagyok olyan ügyes, és feltalálom magam egyedül is, szó sincs róla, csak azért ja. Mindegy, nincs önsajnálat. Csak egy sima indok, hogy miért nem jövök: túl sok. Sok volt ez a hét (vagyis az előző, ugyebár), nem tudom tovább csinálni így, ahogy. Lehet, hogy valamelyest mankóként is szolgál számomra ez a hely, hogy ki tudok írni magamból minden feszültséget, de ez így nem mehet tovább. Tehát, korlátok és kevésbé negatív és vádló gondolatok. De megpróbálom megígérni, hogy nem tűnök el! (Nem mintha ez érdekelne akárkit is, de azért a tegnapi 72 látogató nagyon-nagyon jólesett) Szóval, köszönöm mindenkinek! De most valami változásra van szükség.. És ha ez változás, akkor változtatni fogok itt, ahol tudok.. Vagy valami hasonló. Ritkán fordul elő, hogy nem találok szavakat (vagy éppen értelmes gondolatokat), de ez ma egy ilyen nap.. Tehát, ha esélyem van arra, hogy valamelyest megváltoztassak dolgokat magam körül, mint egy új korszak kezdete, akkor nem szeretném elszalasztani ezt az alkalmat. Ha ez áldozatokkal jár, akkor meghozom ezeket az áldozatok, akárhogy fáj is, de már nem állapot, hogy nemcsak magamat, de másokat is tönkreteszek a viselkedésemmel. Új esély - új korszak!

nincscím

Néha eljut arra a pontra az ember, amikor rájön, hogy az egész tákolmány, amit maga köré épített, ingatag és sárból van összetapasztva - ahelyett, hogy biztos márványfalai is lehetnének. (Hű, ez a fejemben sokkal jobban hangzott) Amikor minden, amit helyesnek véltél, amire azt hitted, hogy ez egy jó irányba tett változás, egyszerűen csak rosszá válik - sőt annál sokkal többé -, akkor nem igazán tudsz mit tenni. Sőt, semmit se tudsz tenni. Csak nézel szépen a hatalmasra tágult pupilláiddal, az ijedt kis tekintetedben tündököl a zavarodottság, és nem is tudod, hogy mit kezdj magaddal. Na, ez most egy ilyen helyzet..
Nem részletezném, mert ha nekiállok, akkor vagy az önsajnálat vagy a mérhetetlen vádaskodás fog csengeni az összes szavamból, amit nem szeretnék - érthető okokból. Maradjunk annyiban, hogy nehéz nap volt, sok sírással, sok gondolkozással.. De, én nem bántam meg.. Nem azt, amit tettem, azt több milliószor is, csak, az egészet. Mindegy. Hagyjuk. Majd holnap..
Bár, továbbra sincs kedvem bemenni. Gyomorgörcsöm van, ha arra gondolok, hogy be kell mennem. És lóg egy csütörtökön beígért beszélgetés a levegőben - amit minden erőmmel megpróbálok majd elkerülni. De közben meg muszáj, mert.. Mert muszáj és kész. De legalább nincs se nulladikom, se elsőm. Majd szépen 7:20-assal bemegyek, normális fejet varázsolok magamnak. Nincs nyafogás, nincs önsajnálat, nincs panaszkodás, nincs hiszti, nincs kamuzás, nincs felnagyítás, nincs másokatterhelekvelemerténmárnembírom, nincs semmi.. Abbahagyom. Most! Mert tényleg elszaladt velem a szekér, kissé túlzásba vittem a nagy önsajnálatot, jogtalanul. Mert tényleg nincs semmi jogom hozzá, hogy 15 évvel (és 10 hónappal) a hátam mögött előadjam a nagy világfájdalmaimat - amik nem is kellenének, hogy legyenek.. Tehát, - megpróbálok - egy nyugodt, laza, gondtalan tini életét élni, hátha attól bármi is jobb lesz. Bár, kitudja. Majd az idő minden sebet begyógyít - gondolom.

Ja, és 5 hónap után még mindig úgy megy, mint anno.. Ezt azért nem vártam. Főleg nem ennyi dicséretet. Mert fejben valahol nagyon máshol voltam, azt hittem, hogy ez az ülésemen is látszani fog, de lááám, nem. Sőt, elvileg még szebb is lett. Szerintem mindenképpen, a lábam kivételesen nem kalimpált előre-hátra. Tehát, határozott pozitív irányú fejlődés. Amiért még büszke is lehetnék magamra.. Végre, valami! Úgy hiányzott....♥

A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől:
- Nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.
- Nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
- Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
- Nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
- A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
- Vagy te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak téged.
- A hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
- A türelem rengeteg gyakorlást igényel.
- Vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
- Olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
- Csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
- Sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
- Nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
- A boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.
- A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.
- Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.
- Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél.
- Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.
- A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.
- A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

#done

Lenyugodtam. Kellett hozzá majdnem két óra, de lenyugodtam. Nem hisztizek, nem sírok, nem drámázok.. Kinyavalyogtam magam, már csak fáj. Minden.. Mert ez nem hiányzott az amúgy is nyugodt életem mellé, a szép nyugodt hétvége mellé, ami csurig volt Vele.. Mert persze, pont amikor beleesek a már jólismert szakadékba, akkor kell hátat fordítani. Ez hogy máshogy lenne logikus.. Ez pont kedves, aranyos, és megszokott húzás. Na nevermind.
Megfogadtam, mintha nem is tudnék róla, mintha minimum vak vagy hülye lennék. (Bár az is vagyok, de mindegy) Próbálok a pozitív dolgokra koncentrálni, a szép, napos-szeles időre, a délutáni edzésre és a rendkívül sok tanulnivalóra.. Aztán ez meg vagy megoldódik, vagy nem. De hogy én holnap hogy fogok bemenni suliba, azt még nem tudom. Valami hihetetlen elhatározás és akarat kell majd hozzá, hogy bemenjek és kibírjak egy napot sírás nélkül. Mindegy, legalább pár ember igazán örülhet..

~ Légy jó, és magányos leszel.

Azt hiszem, hogy vagy megváltoztam január közepe óta, vagy csak megpróbáltam. De tényleg, igazán próbáltam odafigyelni arra, amit teszek.. És mi lett a vége?! Egyedül vagyok, de úgy igazán.
Mert ezt nem vártam. De, végülis, jó volt erre kelni ma.. És mégse tudok mit tenni, csak ülni és bőgni, hogy mennyire szerencsétlen az egész helyzet és hogy egy idióta vagyok. Igen, valóban az vagyok.. Erre már rájöttem.. Lehet, hogy az lett volna a legjobb, ha annak idején nem élem bele magam túlságosan, nem jobbra fordulok az úton, hanem balra, mintha nem jelentene semmit se.. Akkor most nem törtem volna megint össze, nem érezném egy senkinek magam, és..
De nem csináltam semmit.. Csak ezt tudom ismételgetni.. Nem.Csináltam.Semmit.Se! És mégis.. És ebből akkor ne arra  következtessek, hogy engem nem lehet szeretni? Öööööhm, miért, nem erre következtetni mindenki? Azt hittem, hogy az utóbbi heteknél szarabb már nem lehet. Na, tessék. Túl hamar ittam a medve bőrére, de, miért is ne, mért ne legyek idióta, miért?! Nem tudom megérteni. Nem csináltam semmit se.. És mégis. Lehet, hogy legközelebb ha mond valaki valamit, el kellene hinni, és nem tovább erősködni. Csak elfogadni.. Mert én életem 15 (és 10 hónap) éve során még nem hallottam olyat, hogy valaki azért emleget egy bizonyos személyt, mert annyi jó gondolata van róla. Illetve, de, biztos. De nem személyesen és nem a legjobb barátainak. Tehát, japp..
Mellesleg, így kell tönkretenni egy hétvégét, két hónapnyi kemény munkát, hogy ismét embernek érezhessem magam. Hurrá!.. És hogy megint mennyi kedvet érzek holnap iskolába menni.. Hihetetlenül. Mintha átment volna rajtam a vasút, és elvitte volna az összes pozitív érzésemet... Köszönöm..

#ne!

Ezt most nem tudom elviselni. Egyszerűen túl sok.. Nem elég, hogy hétfőtől péntekig minden percemet uralod, de legalább a hétvégéimet hagyd meg nekem, nyugodtan.. Kérlek..! És mégis, hétfőn beszélnünk kell, mert mással nem vagy hajlandó, de el fogsz kerülni, érzem.. Nekem pedig ottvannak a barátaim, az óräim, TE, szóval, ha akarsz valamit - keress meg..!? Bár, nem fogsz. Ez bitos.. Ehhez már túlságosan ismerlek.;)
Ja, és holnap végre edzés.. 5 hónap után.. És nagyon fog fájni hétfőn (főleg ha sikerül leesnem, ennyi kihagyás után) :D
és a helyesírási hibäkért elnézést, csak telefonról írtam Szombat esti láz nézés közben :D<3

#hard

~ Mostantól úgy gondolok rád, mint egy egyszerű hétköznapi fiúra, akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. És észreveszem, hogy más fiúk is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt..

Annyian szóltak, hogy nem kéne ezt csinálnom, hogy hagyjam abba, mert fájni fog, hogy felejtsem el, mert idióta vagyok. És nem.. Elképzelni nem tudom, hogy még hány pofon szükséges ehhez.. Mert üvöltözöl, bunkó vagy, átsétálsz a szívemen, úgy teszel, mintha nem is lennék a világon - hetekig. Aztán egyik nap csak rám mosolyogsz, kedvesen odaköszönsz és felvonod a szemöldöködet egy vigyor kíséretében, hogy mit is keresek én pont ott, ahol.. És minden megváltozik. Megint jön az a gyomorszorító érzés, megint csak leülnék és sírnék, és megint, mint már annyiszor, elveszítem a gondolataimat, az elhatározásaimat.. Nem kéne ezt tenned.. Inkább legyél akkor csak közömbös velem szemben is, mint mindenki mással, de ne így.. Ne legyél egyszer kedves, egyszer bunkó, mert tönkreteszel vele.. De ha pedig elviselhetetlen a viselkedésed, az fáj, elképzelhetetlenül. Ha meg észreveszel, akkor a föld felett lebegek. Pedig nem kéne. Nem kéne, hogy foglalkozzak veled, mert több eszem kéne, hogy legyen.. Mert nem szabad. És ez igazából, tök mindegy, hogy mi is történik, ott lebeg a szemem előtt: nem szabad..
Hiányzik, amikor még minden rendben volt. Amikor nem kellett azon gondolkoznom, hogy mit tehetek és mit nem, egyszerűen, bármit is tettem, helyesen reagáltad le, anélkül, hogy ekkora fájdalmat okoztál volna minden tetteddel..
És mint már annyiszor, most sem tehetek mást, minthogy letörlöm a könnyeimet, felemelem a fejem és folytatom az utat, amit elkezdtem. Egy elhatározással, hogy a következő (és azt követő) héten nem fogsz érdekelni.. És valahogy, ez az elhatározás az első találkozásunkig ki is tart rendszerint.. Onnantól pedig, fogalmam sincs, hogy mi lesz..
És néha eszembe jut, hogy mi lett volna, ha anno január környékén, amikor eldöntöttem, hogy ide akarok járni, tudom, hogy ezzel kell szembenéznem már az első hónapban.. Vajon, mi lett volna másként, ha tudom.. Bár, akkor még nem ismertelek igazán, ergo, a tudat szimplán nem tántorított volna el a céljaimtól. Most meg.. Nem, hazugság, mert még most sem vagy elég ok ahhoz, hogy én innen komolyan el akarjak menni. Mert belehalnék. Inkább török össze minden egyes találkozásunkkor, minthogy feladjam az álmaimat. Még miattad sem.. Soha, senki miatt. Egyszer csak rendbe jön minden. Decemberben már sikerült, kitartott az elhatározás egy hónapig, most is meg kell próbálnom. Legalább úgy tenni, mintha minden rendben lenne.. Mert más lehetőség nincs és kész.

Nem igazán így terveztem a hosszúhétvégét.. De, végülis tök jó, hogy mind a házunk, mind pedig a falu el van zárva a külvilágtól, szinte teljesen. Végülis fantasztikus, hogy apa tegnap 4 óta nem jutott haza Pestről (még szerencse, hogy Székesfehérváron rokonoknál tudott aludni).. És ilyenkor hálát adok, hogy nem vagyok koleszos.. Az külön kategória lesz, ha ilyen idő marad vasárnapig is.. És hideg van, és elegem van ebből a mocsok időből.. És elfogyott a stühmer fehércsoki is, és még a fűtés se hajlandó bekapcsolni..
Winter, go home, you're drunk...

A nagy télre való tekintettel a fűtött szobából hallgatom a szél üvöltését egy bögre málnás-csipkebogyós pickwick tea és egy tábla stühmer szedres fehércsoki társaságában.. fucking perfect!♥

március14.

Annyira buták az emberek.. És mindenbe belepofáznak. (oké, nem mintha én ez alól kivétel lennék, de na..) Ez ma tudatosult bennem, miután minimum 10-en megkérdezték, hogy nem fázok-e (neeeem, hogy fáznék mínusz 5 fokban miniszoknyában és harisnyában) 3-an kurváztak le vagy minősítettek valami nagyon hasonlónak, sőt, reggel volt szerencsém és egy bácsika megkérdezte, hogy szoknya van-e rajtam.. És minden nap ilyen dolgokba futok bele. Jó, én is teszek fel értelmes kérdéseket néhanapján (mindig), de nem ilyet, hogy van-e valakin szoknya.. Nem, egy nejlonharisnyában meg egy kabátban megyek iskolába és slusszpassz. Istenem...

Mellesleg, mi a jóélet ez az időjárás?! Hogy a viharba havazhat március közepén?! Reggel felkeltem, megláttam ezt a mocskot és az életkedvem is elment.. Mi ez? Tegnap még rövidujjúban meg tavaszi kabátban sétálgattam, ma meg majd' megfagyok még a fűtött szobában is..
Nem értem, hogy miért nem tudott várni még a havazás három napot.. (ha már ennyire fontos neki, hogy havazhasson) Csak vasárnapig várt volna.. Hogy legalább egy edzésre el tudjak menni, végre, kb. 5 hónap után.. Neeeem, ennek le kellett most esni és tönkretennie mindent. Nagyszerű. Hihetetlenül...
És egyre túlélhetőbbek a napjaim. Vagy nemtudom. De az biztos, hogy ez a 3 napos hosszúhétvége nem árt majd meg. :)

És már csak két hét.. Annyira várom, hogy hihetetlen! Két év után újra találkozni a számomra egyik legfontosabb emberrel, elmondhatatlan-leírhatatlan érzés..♥
Csak addigra oldódna meg minden.. Ami túl nagy kérés. Max. a tavaszi szünet utánra, talán.. Addig van időm, hogy lenyugodjak teljesen.. Vagy micsoda.

~ No soñé nunca que pudiera existir una felicidad tan grande, cuando sóla era un patito feo.

Még egy rohadt nap. Ennyit kell kibírnom a hétből.. Mert már nem tudom tovább csinálni. Meghaladja minden erőmet, hogy egész nap úgy járkáljak, mint egy élő ember, hogy úgy tegyek, mintha nem lennék végtelenül fáradt, hogy játsszam, hogy semmi baj nincsen és teljesen jól vagyok. Mert felőröl az egész, és ez meglátszik. Persze, annak, aki ismer. Mert van, aki mellett elmehetek úgy, hogy jóformán csak össze nem rogyok és semmit nem vesz észre az egészből. És van, aki elrángat onnan, és elkezd velem kiabálni, hogy mi a jó életet csináltam már megint, hogy ennyire szarul vagyok. És ez az, ami igazán vicces. Hogy nem.csináltam.semmit.sem! Semmit. És mégis, tessék, itt van, megint. Nem látszik feltűnően, nem is látja senki sem (sőt, nem is érdekel senkit se, tegyük hozzá), de mégis. Ugyanúgy kezdek visszaesni tanulásban (mert két spanyol 3-as már annak számít), ugyanúgy nem érdekel semmi, ugyanúgy képes vagyok bőgni a semmiért. Mert tönkretesznek. Elszívják minden erőmet, aztán képen röhögnek, hogy nesze *******, voltál annyira idióta, hogy már megint olyan dologra fordítottál rengeteg energiát, amire nem kellett volna. Egy tévedés vagyok. Egy elcseszett idióta. Néha már azt sem tudom, hogy egyáltalán miért vagyok itt. Miért?!

Megint túl sok a miért. Csak, túl sok.Volt időm gondolkozni bőven (mást úgyse tudok jelenleg), és rájöttem, hogy az egésznek semmi értelme. Hetek-hónapok óta ugyanazokat a köröket futom, eredménytelenül. Nem változik semmi se, hol jobb, hol rosszabb. És most rosszabb. Sokkal. Minden. De egyszer csak jobb lesz minden. Bár, néha már azt sem tudom, hogy mi lenne a jobb.. Ha kibeszélhetném magamból vagy ha nem. Igazából, ebben nem sok választásom van, sőt, semmi. Tehát, marad minden így, és várom, hogy mikor fog teljesen felemészteni a saját hülyeségem. Remélhetőleg még kibírok 10 napot a szünetig. És remélem, hogy lesz valami változás. Bármi. Ma már azt kívántam, hogy tök mindegy, ha negatív, legyen, elfogadom, feladom. És továbbra sem tudom, hogy mi is van most. Az egész életem kegyes hazugságokkal van teletűzdelve, és most jött el az ideje, hogy már nem tudom, mi igaz és mi nem. Már nem tudom megmondani, amikor ránézek valakire, hogy most éppen a szemembe hazudik szemrebbenés nélkül, vagy hogy elhihetem-e amit mond. Kiölték belőlem az állandó megjátszások a bizalmat. Mert igen, eljutottam ide, hogy már nem tudok bízni, szinte senkiben se.. És ez, hihetetlenül szomorú.. Gondolom. Fogalmam sincs. Szimplán, az a bizonyos pohár megint betelt, sőt, lassacskán már túlcsordul a pohár peremén. És csak szemlélem az egészet. Mint egy kirakó. Mindig hiányzik egy darab, de amikor megszerzem, egy másik tűnik el.. Lehet, hogy hagyni kéne mindent eltűnni, és felépíteni egy teljesen új várat magam körül. Csak, az meg menekülés lenne. És én nem akarok - és nem is fogok - elfutni. Ennyi. Ez biztos. Összetörni biztos, hogy össze fogok még jópárszor, de elfutni soha többet. Ma elkezdtem szembenézni megannyi problémával, van, amit véglegesen le is zártam a napokban, és ennyi. Maradok, ahol vagyok, nem adom meg senkinek se azt az örömöt, hogy lásson elfutni. Sírni bármikor, de elfutni soha. Mert szerintem attól, hogy valaki sír, még erős. Szimplán csak túl sok benne az érzelem, túl sok a teher. De ha elfutsz, feladod. És ha feladod, nem győzhetsz. És ebben a rohadt életben, tök mindegy, hogy hol, de csak a győzelem a fontos. Mert ebben a degenerált világban már csak az ér valamennyit, aki mindig győz. Ha gyenge vagy, eltaposnak. És nem, engem nem lehet eltaposni. Még sosem sikerült senkinek se (illetve, egy embernek mégis, de őt meg egy senkinek), és nem is fog. Erről ennyit. És ideges vagyok - bár, gondolom ez teljesen kivehető.

lesz majd jobb is.

over.

~ Reading old messages and wondering where it all went wrong.

Utálom. Vagyis, nem, ez hazugság. Csak, annyira nem is tudom.. Mindig ez van. Hogy eldöntöm, hogy nem olvasok vissza semmilyen üzenetet, mert bármi kis dolog, amit leírtam, visszalök csak az akkori lelkiállapotomba.. Aztán valakinek meggondolatlanul odaírom, hogy várj, mesélek valamit.. És elkezdem kikeresni a régebbi üzenetet, hogy bemásolhassam valakinek.. És így bele-beleolvasgatok, hogy miket is küldtek nekem és én miket írtam. És ennek az esetek 99,999999%-ában sírás lesz a vége. Mert igazából, meglátom, hogy olyan pozitív mondatokat írtak nekem, amiket mocskosul nem érdemlek meg. Mert nekem nem lehet olyat mondani, hogy jó ember vagyok. Mert nem.. Rohadtul nem vagyok jó ember.. Sosem leszek és talán 14 éves korom óta nem is vagyok..
Meg, visszagondolni ilyenekre úgy, hogy azóta simán belerúgtam azokba, akik a legpozitívabb, legtöbb erővel rendelkező üzeneteket írták, mondatokat mondták. És fogtam, és hazudtam nekik, cserben hagytam őket, és most utálnak. Vagy nem tudom. De mindegy annyira rossz.. A mai nap is. Ez külön kihívás volt, minden szempontból. És a reggeli kiakadásomtól eltekintve, nem is csináltam semmi hülyeséget. Talán..
Tényleg nem tudom. Annyira hiányzik, hogy elmondhatatlan.. Csak, körülbelül 2-3 hónappal lenne ezelőtt. Annyi mindent máshogy csinálnék.. Mert mondhatja bárki, hogy utolsó csepp volt ésatöbbi, nem.. Igazából, akkor csúszott el minden. Mert december végére összeszedtem magamat. Aztán borult a lavina, és csak jött.. És nem tudom, hogy most mi van. Leginkább, nagyon-nagyon vékony jégpáncélon táncolok, és hol elsüllyedek a vízben térdig-derékig-nyakig, hol pedig egy méterrel a jég fölött repülök.. Csak utána az esés és a becsapódás az, ami nagyon fáj....

~ Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa, idegen.

Ez egy korszak vége.. Szóval, ez a vége. Mert én ezt új esélynek, vagy akárminek szántam, hogy azért annyi hónap barátsága ne ússzon el nyomtalanul. Az esély ott volt. Az, hogy nem éltél vele, már nem az én problémám. Nem szabad, hogy az én problémám legyen. Mert ezért már nem tarthatom én a hátamat. Ha még ezért is én leszek a hibás (nem a Te szemedben, ott tudom, hogy én vagyok), azt már nem bírom el.. Összerogyok, megint. És ez már nem az én dolgom. Én most végleg kiszállok.. Mert már annyi fájdalmat okozott, hogy nem bírom folytatni. Nincs több esély, nincs több kérés. Végeztem. Szóval:

2011. 06. 27. - 2013. 03. 11. 

más más que menos o más menos que más

Kezdek beletörődni, hogy nem válhatom meg a világot. Egészen megszokott már a gondolat.. Egy ideig még próbálkoztam, hogy igen, és megváltozok és minden jobb lesz.. Persze, még mit nem.. Aki szeret, az így is el fog viselni, miattuk nem szükséges, hogy más legyek. Akinek meg nem tetszik, amilyen vagyok, csókolja meg a könyökömet.. Nem leszek másmilyen. Ilyen vagyok 15 (és fél) éve, nem most fogok majd éppen gyökeres változásokat tenni.. Persze, idővel biztos megkomolyodok majd (or not), de most még.. Basszus, megérdemlem, hogy ebben a kicseszett életben csak egyszer, egyetlenegyszer boldog lehessek.. Gondolom.

És így néha, nem tudom. Reggel fél 8 fele azt éreztem, hogy én nem élem túl a mai napot, leültem és csak bőgtem, mert nem minden úgy jött össze, ahogy akartam.. De basszus.. És így nem is tudok ilyenkor mit csinálni. Tehát tök vicces.. Más o menos.. Mert igazából nagyon durván unom, hogy hol elszállok a nagy boldogságtól/vidámságtól, mint egy lufi, hol meg csak úgy vagyok, és nem teszek semmit se, mert élni sincs kedvem.. És akkor mindenki azt mondja, hogy elmúlik. De nem, nem múlik el.. Ez nem. Mert ez már nem rajtam múlik, nem magam miatt van.. Szóval, pontosan.

Amúgy, ahhoz képest, hogy úgy álltam hozzá, hogy én se a spanyolhoz nem tudok majd hozzászólni se, sem pedig a matekhoz. Ahhoz képest viszonylag jónak érzem... (ez nem jelenti azt, hogy spanyolból nem rontottam megint, mert de, csak jappppppp)

És igazából, teljesen igaz, hogy a legszebb emlékek fájnak a legjobban.. Bénító érzés. Vagy nemtudom. Túl bonyolult minden, nem találok kiutat, mert mint már mondtam, nem rajtam múlik.. :)

Mindegy. Idővel minden elmúlik. Stop screaming and be happy!

Amúgy nagyon kevés olyan dolog van, amit jobban utálok, mint mikor minden tervemet keresztülhúzzák.. Szóval, megköszönném, ha nem tennék bizonyos emberek ezt állandó jelleggel, mert mennyire awesome, hogy megbeszélünk valamit, ahhoz igazítom a többi napomat, erre szembesítenek vele, hogy bocsi, mégse úgy lesz, sőőőt, semmi se lesz, csinálj amit akarsz, nem számítasz.. Tehát, amikor ezt éreztetik páran az emberrel állandóan, akkor végülis, felemelő érzés iskolába járni. Vagy bárhova máshova. Tényleg, köszönöm.. Így legalább nem kell azon görcsölnöm, hogy mi lesz, mert rohadtul semmi se.. Great. Csak akkor majd te is így kérj tőlem legközelebb valamit.. Nem is vágok nagy hisztit (nyilvánosan), de ez most mit ne mondjak, iszonyat jól esett.. Mindegy, nem vagyok bosszúálló, sem haragtartó. Egy aranyos, nyugodt, csendes és legfőképp visszahúzódó ember vagyok.. Csak, pont jókor sikerült ezt előhozni, vagy mit tudom én... Mindegy, I'm a fucking panda! 

- 2012 ♥

Ma tudatosult bennem, hogy eltelt egy év.. Egy éve, talán egy héttel lehetett ezelőtt.. Nem is tudom pontosan.. Csak, hogy pont tegnap volt egy éve, hogy eltemették.. Csak ez maradt meg.. Mert nem tudtam megérteni, hogy miért?! És a mai napig nem tudom megérteni, hogy miért.. Annyi más ember lehetett volna, annyi mindenki más.. De, egy éve.. És a mai napig; miért?!

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár. 

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él

s mint fán se nő egyforma-két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló. 

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka. 

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt

s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt

a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég:

„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére és futott, telefonált

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy. 

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó, tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse. 

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,

majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt

s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.

gondolkoznivaló.

Mérhetetlenül idióta vagyok. És ezt most úgy komolyan, több okból kifolyólag is.. De, nézzük a legkézenfekvőbbet: Hogy nem logikus az, hogy egy busz, ami lemegy Balatonfüredre, valószínű, hogy megáll Veszprémben is?! Neeem, emiatt az idiótaságom miatt várhattam plusz 8 emberrel még fél órát Herenden, sötétben, kaja nélkül - mert logikus, hogy az orrom előtt zár be a Spar és a pékség is.. Mindezt egy több, mint három órás tájfutó cucc után (közmunka), ahol kiraktak egy szentgálit, egy siófokit meg egy nemesvámosit egy vizes, sáros mező szélére, hogy akkor vigyázzunk a pontra. És utána még találjunk is vissza a városközpontba.. És jappp...

Most így megfogalmazódott bennem, hogy annyi mindent hagytam egyszerűen eltűnni az életemből, olyan embereket, akiket normál körülmények között sosem hagytam volna elsétálni.. És most hiába próbálom, egyszerűen, nem tudom, hogy elég lesz-e, hogy mindent megteszek annak érdekében - illetve megpróbálok megtenni -, hogy ez újra olyan lehessen, mint régen.. Bár, ez tök hülyeség, hogy olyan, mint régen. Mert, az elmúlt, szép volt, jó volt, és egyszeri volt. Mert úgy gondolom, hogy ha valami (pl. egy barátság) megszakad, - akár csak kevés időre is -, akkor lehet, hogy jobb lesz, lehet, hogy rosszabb, de ugyanolyan soha.. És így csak szétnézek a környezetemben, és eszembe jut egy csomó emlék, és a felén legszívesebben sírnék, mert hihetetlenül hiányzik.. És ez ilyen, nem tudom.. Mert hiába szép maga az emlék, akkora fájdalmat tud okozni, ha eszembe jut... És nem tudok mást mondani, csak ismételni, hogy sajnálom. És indokokat keresni. De igazából, nincs indok. Semmire sincs indok. Mert ha egy-két emberre volt időm, amikor élni sem volt kedvem, akkor igazán kellett volna, hogy legyen időm a többiekre is. De ez meg hazugság. Mert még mindig azt érzem, hogy nagyon kevés embert bírok elviselni magam körül. Oké, felszínesen akárkit, elcseverészek vele egy álmosoly kíséretében, de úgy igazán, hogy azt mondjam, hogy basszus, beszéljünk már, mert nagyon hiányzol.. Na, ilyet jelenleg nagyon kevés embernek tudok csak mondani. És félek, iszonyatosan. Hogy megpróbálok rendbe hozni dolgokat, és egy idő után rájövök, hogy mégse ez hiányzik, mégse tudom elviselni jelen pillanatban magam körül.. És én nem vagyok annyira erős, hogy azt mondjam, hogy bocs, de most idő kell.. Nem, én ilyenkor inkább hátat fordítok, sírok egy sort. Vagy szimplán olyan pontjába ütök az embernek, amiről tudom, hogy fáj neki.. És emiatt nem keres többé... Vagy csak egyik napról a másikra eltűnök, nem keresem, nem válaszolok, elfordulok.. És utána próbálhatom minden erőmmel helyrehozni, van egy pont, ami után az ember már nem képes új esélyt adni.. Gondolom.
És hülye vagyok, de tényleg. Mert igazából minden, amit felépítettem magam körül, miattam omlik le.. És néha annyira azon vagyok, hogy feladom, mert nincs értelme folytatni, mert csak másoknak ártok azzal amit teszek.. De olyankor eszembe jut, hogy nekem anno valaki azt mondta, hogy a feladom szó nem szerepel a szótáramban.. És nem tudom, szóval, persze, tovább csinálom. Csak ahányszor eszembe jut, hogy feladom, valami mindig eltörik bennem, és milliónyi heget hagy maga után..
Mindegy. Nem kell most foglalkozni velem, megleszek, majd egyszer. Csak megint annyira nehéz minden, annyira úgy tűnik, hogy kezdenek szétcsúszni a dolgok.. És csak állok és nézek, és nem tudok mit tenni.. Mindegy. Majd elmúlik.. Egyszer minden..

#divertido viernes

Tök vicces, hogy amikor szabad a hétvégém, általában semmi, de semmi dolgom sincs.. Ezt csak arra mondom, hogy most lenne egy milliárd dolgom: hétfőn spanyol tz-t írok, amit tegnap kellett volna, duplaórás, és a többiek szerint nehéz ; szintén hétfőn (egy órával a spanyol után) matek évfolyamdolgozat, az anyag a legelejétől teljesen érthetetlen, egy fekete lyuk, amiben semmi de semmi világosság sincs ; hétfőre spanyol beadandót is kéne írnom, Magyarország konyhakultúrájáról ; hétfőn a többiek írnak a tegnapi-mai spanyol anyagból (amit mellesleg egyáltalán nem értek, és ha ezt sem írom meg - márpedig nem fogom -, akkor két dolgozattal leszek csak lemaradva a többiekhez képest) ;  hétfőn földrajz is lesz, még mindig nem tudom, hogy hol a jóéletben van a térképem, amit lassan készen! kéne beadni ; kedden töri, elképzelhető, hogy ki lesznek adva a múltkori dolgozatok - ergo esélyes egy javító, ha tényleg annyira pocsék, mint gondolom (bár ehhez legalább már van valami normálisan leírt anyagom, amit még értek is, kivételesen érthetően levezetett és leírt vázlatból tudok tanulni) ; kedden nyelvtan, lassan már tényleg felelés lesz a vége, mert szeptember óta még egyszer sem kerültem sorra, és lassan én leszek az egyetlen ; szerda irodalom tz, egy anyagrész hiányzik, 60%-át nem tudom, a többi 30% meg homályos ; ráadásul hétfő-szerda nulladik is, miért is ne... És akkor a csütörtök-péntek lesz viszonylag laza, bár már előre érzem, hogy kitalálják, hogy akörül írjam meg a két lemaradt dolgozatot spanyolból..
És ahelyett, hogy most mondjuk leülnék és tanulnék (mert elvileg nem lehetnék fáradt a heti 3 iskolában töltött nap miatt), neeem, facebook profilképet gyártok, hisztizek és nyavalygok azon, hogy mennyire elfoglalt vagyok.. (De nem, nem szoktam sajnáltatni magam, sohasem.)
Mert persze, van egy rakat dolgom a hétvégére (imádom, hogy mindig mindent az utolsó pillanatra hagyok), és ráadásul holnap 2-re mehetek le Herendre, önkéntes munka -de senki se tudja, hogy mit is fogunk ténylegesen csinálni -, vasárnap délután meg családi banzáj, Fehérváron.. Szóval, aludjam ki magam, tanuljak, rohangáljak egy sort ésatöbbi. És persze, hogy most van gyönyörű idő, meleg - pont fényképezésre alkalmas -, én meg nem érek rá, hogy kivonszoljam magam valami szép helyre.. Annyira régóta le akarok jutni a Balaton-partra fotózni, megvan az elhatározás - csak időm (meg társaságom) lenne hozzá..
Nomindegy. A mai önsajnáltatást nagyjából befejeztem, kihisztiztem magam, hogy nekem mennyire hányatott diáksorsom van, és mennyire megterhelő kilencedikesnek lenni - és akkor mit mondjanak a tizenkettő-tizenharmadikosok, akiknek ennél milliószor több dolguk van?! Szóval, ez így képmutatás, és abbahagyom.. Ha venném a fáradságot, hogy leüljek tanulni, akkor lenne időm tanulni. A mondás szerint is: Arra van időd, amire szakítasz, arra van erőd, amire akarod, hogy legyen. Tehát, tényleg nem lehet egy szavam se..
És nem kaptam se pandát, se csivavát, se spánielt, se zsiráfot, se zebrát, se lámát, se elefántot, se törpemalacot nőnapra.. Csokit meg nem eszek továbbra se - elég, hogy benyomtam vagy 10 db gumicukrot reggel.. Szóval, jappp.. És nem is volt akkora csalódás ez a nap, mint vártam. Vagyis, nem tudom, hogy mit vártam tőle, de semmi se úgy sült el, ahogy akartam.. Mindegy, megszoktam.. És újabban megint kicsit elszaladt velem a ló, és ömlenek a szavak, és imádom, de aki meg olvassa, valószínű, hogy rohadtul utálja, hogy ennyit írok, ráadásul unalmas kis semmiségekről - az nevermind, hogy nekem most ilyen kicsinyes problémáim vannak. Szóval, elnézést mindenkitől, akit végiguntattam ezen a hihetetlenül hosszú (és érdekfeszítő) szövegen... :*

exciting-boring thursday

~ Az élet hasonlít a halálra; megtörténik mindenkivel, akár akarja, akár nem. Hogy mi az értelme? Őszintén? Ki nem szarja le?!

Ez most ilyen mozgalmas nap volt.. Mármint, nem önmagamhoz képest, de ahhoz képest, hogy beteg vagyok, eléggé mozgalmasan telt.. Értsd: Reggel nekiálltam, hogy egy újabb egésznapos filmezéssel teli napot töltsek a jó meleg ágyamban, egy 1,5 literes gyümölcslé és a laptopom társaságában, egy tál pattogatott kukoricát majszolva.. Ez mind szép és jó volt, amíg meg nem ettem a popcornt. Csak emiatt történhetett meg az egész!... Mindegy, naszóval, a mélyentisztelt áramszolgáltatónál valaki úgy döntött, hogy mekkora poén, ha kinyomják az áramot az utcában, ergo úgy 9-től 11-ig nem volt semmi áram.. Közben teljesen beborult, én nem láttam semmit, szokásomhoz híven teljesen bepánikoltam, mert miért is ne lettem volna ráadásul még egyedül is itthon.. Aztán, mint egy szikra, jött az ötlet: Rendet kéne rakni.. Két órát szenvedtem vele, míg sikerült minden ruhát, tankönyvet, szemetet, ceruzát és egyéb cuccot a helyére raknom, de megérte! Teljesen megérte, végre látszik a szobám és a szőnyegem.. Aztán még sétáltam is egy keveset, rájöttem, hogy tök gyenge vagyok, negyed óra után fáj a lábam és a vállam, valamint szarul is vagyok, de mindegy.. Valamint, életemben először sikerült krumplipürét csinálnom. És finom lett. És csak két ujjamba vágtam bele krumplihámozás közben. Tehát, király vagyok.. :) 
Amúgy, most meg filmet néztem (Szex és halál kezdőknek), ami, a címéhez képest, nagyon jó és rohadtul tetszett.. Oké, úgy a 100. percig semmi érdekfeszítő nem volt egy-két jobb megszólaláson kívül, aztán itt a végén benyögtek egy idézetet (az van ott fent) és megfogott. És újraértelmeztem az egész filmet, az egész életet és mindent. Jó, nem teljesen meg nem véglegesen, de így rájöttem azért csomó dologra.. És jammm.. Nem lesz ilyen sokszornézős favoritfilm, mert az biztos, hogy nem lesz, de amúgy iszonyatosan tetszett, főleg a vége.. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni..
Mellesleg (minden mondatot amúgy-gyal akarok kezdeni) holnap suli.. Elvileg.. Jó, 5 másodpercenként tüsszögök, köhögök, folyik az orrom, be vagyok rekedve és orrhangom van, de elvileg suli.. És tök furcsa, mert végülis, hiányzik.. Mármint, nem a tanulás, senki ne értse félre, az mocskosmód nem hiányzik most.. Csak, így nem is tudom. Az osztálytársaim, a barátaim, egy kicsit még az órák hangulata is (főleg, amikor Marta 10 percen keresztül visít, hogy márpedig akkor is létezik kék kukorica) meg az, hogy jól érzem magam. És tényleg. Mert fél év alatt úgy be tudtam illeszkedni, ahogy általánosba 8 év alatt sem sikerült.. Mert az osztályom is elfogad, felsőbbévesek között is kiharcoltam egy kis elfogadást, talán még szeretet is.. És örülök, hogy tényleg találtam itt olyan barátokat, akik elfogadnak úgy, ahogy vagyok, és akikben megbízhatok. És ez nekem nagyon sokat számít. Hogy nem próbálnak megváltoztatni.. És hogy tényleg mellettem állnak, ha baj van.. És ez tényleg fontos, legalábbis számomra.. Szóval, kövezzetek meg, de tényleg szeretnék holnap bemenni, mert hiányzik.. Lehet, hogy ettől hülye vagyok és kitudja, talán igaza is van annak, aki így gondolja, de akkor is, ez van és kész.. Majd holnap, talán...
U.I: Az informatika továbbra is ellenem van, és nem tudok pingvines favicon-t gyártani, ezért bosszúból (valamint mert elfogyott az összes feliratos Grace Klinika és Scandal rész) Coldplay-t hallgattam a nap áramos felében.. És csak lyrics-szel tudom iderakni, mert már megint az a fránya informatika.. Nomindegy.. Tök sokat táncoltunk erre anno, még első félévben táncon.. Vagyis, azt hiszem, hogy erre..
És kicsit hosszúra sikeredett a bejegyzés, bocsi.. :)

újítások.

Most egyszerűen csak szükségem volt valami változásra. Ezért fogtam és szinte mindent - kezdve a címmel, leírással - megváltoztattam, talán még fel is tűnt valakinek anélkül, hogy ezt a bejegyzést látta volna. Az éppen tomboló pandamániám miatt próbáltam egy iszonyatédes bébipandát beoperálni favicon-nak, de az informatika ma nagyon ellenem dolgozik (vagy a pandák ellen, mert a facebook is a pandás képet nem engedte feltölteni), mindegy, szóval az nem jött össze, azt hiszem.. De azért nem adom fel, annak a pandának ott kell lennie! Szóval, mindegy, lényeg a lényeg, most egy darabig így marad, aztán meglátjuk, hogy mit is hoz a holnap.. :)

strange.

Annyira megnyugtató és furcsa a helyzet, hogy kivételesen nem történik semmi.. De tényleg semmi.. És látom, tudom, mert mesélik mások, hogy mennyire zajlik az élet és látom, hogy ők pörögnek, tanulnak, sétálnak, beszélgetnek és minden.. Én meg csak így kívülállóként szemlélem az egészet. Jelenleg. Pedig általában eléggé benne vagyok a dolgok sűrűjében, most meg csak nézem, hogy körülöttem élik az emberek az életüket, én meg csak állok.. Kicsit hasonlít ez ahhoz, mint - legalábbis szerintem - egy körhintakezelő érezhet.. Áll a körhinta közepén lévő kapcsolónál, körülötte pörögnek a kis székek, bennük csomó emberrel, és ő csak áll és nézi, ahogy a többiek jól érzik magukat. És ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem érezné ő is jól magát, csak épp abban a pillanatban nem járja át az az érzés, hogy ok nélkül nevet.. Legalábbis én ezt hiszem, bár ki tudja, sosem ültem még körhintán, mert fix, hogy nem bírnám ki problémák nélkül..

Holnap mindenképpen neki kell állnom törit tanulni meg spanyolt. Holnap tz lenne, kitudja, hogy pénteken kell-e megírnom.. Mindegy. Annyi szabadidőm van, mint a tenger...

tény.

Amúgy hihetetlenül unatkozok.. Pedig alig pár órája vagyok csak itthon.. Máskor meg alig várom, hogy hazaérhessek, aludhassak, vagy csak úgy legyek, gépezhessek, akármi.. Most meg itt szenvedek, azt se tudom, mit csináljak, annyira unom magamat.. Szomorú a helyzet..

#increíble

Sikerült megúsznom a három leghidegebb hónapot a betegség legkisebb jelenléte nélkül.. Most meg nem kapok levegőt, szétrobban a fejem, olyan orrhangom van, hogy simán elmehetnék franciának, hol lázas vagyok, hol nem, egyszóval nagyszerű minden.. De basszus, elvileg tavasz van. Ilyenkor pulcsiban kéne sétálgatnom, nem itthon ülni állig betakarózva, egy pohár tea társaságában..
És csak az a vicces, hogy már kérték, hogy ha megoldható, akkor holnap be se menjek.. De azért ma legyek bent végig, mert mennyire jó, hogy ma írhattam töriből, amire persze egy szót sem tudtam megjegyezni, mert nem is értem, amit leírtam, plusz még spanyolból is, annak is kb. a fele, ha ment.. Isteni.
És akkor ne legyek se fáradt, se ideges, se hisztis.. És még menjek el úszni is csütörtökön. Amikor normál helyzetben majd' megfulladok, nem hogy még vízben.. Még mi a ló****-t nem.. Hagyjanak békén...
Ja, meg most jön az imádkozás, hogy ugye senkit se betegítettem ma meg, mert arra nem gondoltam, hogy nem kéne ölelgetni senkit se, meg mondjuk nem kellene, hogy más igyon utánam az üvegemből, ugyebár.. Mindegy.. Hihetetlenül nagyszerű és kedves vagyok, hogy nem elég, hogy én szenvedek, szenvedjen még más is.. És holnap meg semmit sem csinálunk kb., csütörtökön azért spanyoltz, előre utálom az egészet.. Aludni akarok.. És levegőt kapni.. Több kérésem nincs. Ja, de.. Valaki dobjon meg egy tonna illatos zsepivel, köszipuszi....

Ennyi erővel pofon is vághatnál, minden erődből, az se fájna kevésbé, mint az, hogy konkrétan üvöltözöl, ajtót csapkodsz és flegmázol.. Istenem.. Hogy lehettem ennyire szánalmas? Hogy bízhattam abban, hogy legalább te nem fogsz így viselkedni velem? Mégis hogyan?!?!
De miért pont most kell ezt? Amikor végre jól érzem magam? Miért most kellett neked is hátba támadni? Legalább ne tennél úgy, mintha nem tudnád, hogy úgyis mindig mindent elmondanak nekem, és ez se maradhatott sokáig titokban.. Szóval, igen, taposs el nyugodtan, mert te vagy a kiskirály itt, és mert megteheted.. Nem szükséges velem foglalkozni, csak egy 15 éves senki vagyok, akinek sikerült a megmaradt kis önbizalmát is a földbe döngölnöd.. Köszönöm.. Csak érteném, hogy miért éppen most kellett ezt elkezdened... Csak érteném, hogy egyáltalán hogy lehettem akkora idióta, hogy egy pillanatig is elhittem, hogy téged tényleg érdekel, amit teszek.. Csak érteném, hogy miért bíztam meg benned.. És igazam volt, még úgy december tájékán.. Elveszíteni mindent, amit valaha is kaptam tőled sokkal, de sokkal fájdalmasabb, mint elveszíteni a hitemet egy soha meg nem történő dologban.. (értelmes mondat)
Szóval, csak azt tudom mondani, hogy egy idióta vagyok, és nem értem a helyzetet, és nemtudom... Olyan ez, mint egy nagy kupac papír a földön.. Amíg szélcsend van és nem piszkálják meg a felszínt, addig látszólag nyugodt és letisztult minden.. Aztán teszel vagy mondasz valamit, ami mint egy hurrikán, végigsöpör a papírhalmon, felkap belőle pár darabot, szétdobálja őket.. És kezdhetem megint elölről a papírkupackám felépítését, mert te, darling, egy kurvanagy tornádó vagy.. És nem tudok ellened mit tenni..

peace.

Szeretem az ilyen napokat.. Amikor igazából semmi se történik, semmi se húzza keresztbe a számításaimat, senki se gyalogol át rajtam, ésatöbbi..
Jó, első óra előtt kiüvöltöztem magamból az összes, hétvégén felgyülemlett feszültséget, aztán felért egy pofonnal, hogy az, akire régebben azért valamennyire számíthattam, most szimplán hátat fordít (szó szerint), de egyébként minden nagyon rendben volt..
Körülbelül 11 órát töltöttem talpon, már most hulla vagyok, szétszakad a lábam és a fejem, megint fagyiztam annak ellenére, hogy reggel semmi hangom sem volt, de sosemgond..
A meki-mániám mostmár kétségbeejtő szintet kezd ölteni.. Ahhoz képest, hogy négy naponta ehetek szénhidrátot, mindig találok valamit, hogy bemehessek. (Bár, ehhez azért sokban hozzájárul a kiszolgálósrác kinézete is..) Nomindegy.
Utálom, hogy mikor végre kibírom, hogy hetekig nem rágom le tövig a körmömet, megnőtt szép hosszúra - önmagamhoz képest. Erre, sikerült telibe belevágnom a kezemet a falamba, a feléig beszakadt, vérzik meg fáj.. Mire ez lenő, aztán megint vághatom le, festeni jódarabig nem, mert az meg csípi, szóval mesés.. Ha esetleg néha odafigyelnék teljes figyelmemmel arra, amit teszek, akkor talán nem fordulnának elő ilyenek.. Yo creo... Nagyszerű...
És olyan jó, amikor nem történik semmi negatív egész nap, csak úgy lebeghetek a saját kis világomban.. Minden sokkal, de sokkal könnyebb így...

miért?!

Egyre többször vágják hozzám, hogy szokd meg, az élet nem igazságos.. Mintha egy hároméves kisgyerek lennék, akinek el kell magyarázni, hogy nem kaphat meg minden nyalókát és játékmackót, amit kinéz magának.. Csak vicces, hogy ezeket általában pont olyanok vágják hozzám, akik nagyon is jól tudják, hogy tudom, hogy az élet sosem fair.. (ez most ilyen tudom, hogy tudod, hogy tudja, hogy tudjuk, hogy tudják.. típusú mondat lett)
És tök vicces, hogy egy-két ember, akik még mondjuk egy fél éve még rendkívül fontosak voltak, és bármit megadtam volna, hogy emberszámba vegyenek és észrevegyék, hogy én is létezek, most szívbaj nélkül flegmáznak, bunkóznak, és átnéznek rajtam.. Pedig, régebben minden mennyivel másabb volt. És sajnálom, hogy voltam annyira hülye, hogy beleszerettem, és fontosnak tartottam.

 Fáj?

- Nem, csak keresem a kiutat.

- Sírsz?

- Nem csak valami bele ment a szemembe.

- Hiányzik?

- Már nem kellene..

- Megalázott?

- Mint még más soha..

- Szeretted?

- ...amíg meg nem tudtam ki ő.

Tehát valami hasonló.. Igazából, persze, már nem fontos, már nem számít, már nem érdekel, hónapok óta. És mégis, nem értem, hogy akkor miért tud még mindig megbántani egy bunkó megszólalással, egy kiabálással, egy pillantással, bármivel.. Nem értem, hogy még miért gondolok rá, hogy még miért veszem észre azonnal, ha a közelembe kerül, hogy miért keresem a tekintetemmel annyiszor.. Mert már nem érzek semmit se.. Sosem volt valós, csak egy 15 éves kislány téveszméje volt, egy bukás, egy botlás, egy kis kátyú, amiben megbotlottam.. Úgy fél évre. De felálltam és itt vagyok, hogy aztán majd újra eleshessek, más hibák miatt - sőt, azóta már hányszor és hányszor elestem, nélküle is.. És mégis. Képes egy kis megszólalással elintézni a hétvégémet, és gondolkodni valót adni a hét további részére.. Csak feltűnik, mint egy üstökös, eléri, hogy - ha negatívan is -, de hasson rám és tönkretesz.. És most tényleg egyedül vagyok, mert erről senkinek sem tudok beszélni. Mert nem lehet. Mert annyiszor mondtam azt, hogy vége és nem érdekel innentől. És mindannyiszor próbáltam komolyan gondolni. De most egyszerűen csak 100000%-osan biztos vagyok benne, hogy végeztem és már nem érzek semmit sem.. Csak mérhetetlen fájdalmat és ürességet.. De akkor meg miért, miért és miért?! Miért kellett ez megint?! Miért nem volt jó minden úgy, ahogy volt?! MIÉRT?!?!

nagyigazság.

~ Az élet: hasra esés...! És fenékre huppanás...! Bizony, gyerekek...! Bohócok vagyunk, mind...!
Mert először van a félelem, a fájdalom, a jaj, istenem...!, és aztán a felszabadulás, a derű, a nevetés.

fotózni akarok.

Ma tudatosult bennem, hogy Balaton-partot akarok, feltöltött aksit akarok a kiscsodámba (igen, messze lenne kimenni a konyháig a töltőért) és különben is, én napsütéses-viharos-hullámos-villámos-sirályos-fás-bokros-virágos-naplementés-lilatájas képeket akarok, lehetőleg a Balatonról..
És ettől függetlenül ugyanúgy folytatom az üldögélést a szobámban. Mert egyedül meg nincs kedvem ehhez.. Meg messze is van.. És nem is tudom. Kevés vagyok én ehhez.. Csak úgy jó nézegetni, hogy mások milyen csodaszép képeket tudnak csinálni.. Nekem meg minden eszközöm meglenne hozzá (mert valljuk be, egy kis hozzáértéssel és egy Nikon D3200-vel nem lenne túl nehéz), csak mégis, eldöntök egy képminőséget, és úgysem tudnám megvalósítani.. Bár, ez olyan mi lett volna, ha... típusú felvetés, mert amíg meg sem próbálom, nem tudhatom, mit tudnék megvalósítani belőle.. Azthiszem.. Szóval jamm. Mindegy, mostmár erőt veszek magamon és lemegyek kb. két hét múlva - mert előbb nincs időm, és különben is, addig Balaton-parttal max. Siófokon kerülök "kapcsolatba" (értsd: elautókázok azelőtt a strand előtt, ahova régen jártunk), de az meg nem az igazi.. Nekem vízbelógó-kezes strand kell! És nyár.. Vagy csak vihar.. Vagy nem tudom.. Több idő.. Idő, hogy azt tehessek, amit akarok.. Idő, hogy élni tudjam a saját kis életemet. És nem utolsósorban, kitartás, hogy élni tudjam a saját kis életemet...
(mellesleg, pont 17:17-kor tettem közzé ezt a bejegyzést, tehát, bárcsak...)

Nekem a Balaton a Riviera...

március

Utálom, hogy bármennyit is alszom a hétvégén, hétfő délután már megint teljesen kész vagyok, pénteken meg szinte hullaként sétálok oda-vissza.. Ma már konkrétan sikerült eltévednem.. Simán bementem máshova órára, aztán rájöttem, hogy hupsz, valami nagyon nem itt leszünk.. A saját lábamban elesek, mert problémát okoz, hogy séta közben nyitva tartsam a szememet.. És akkor inkább hagyjuk, hogy a hétvégén mit kell tanulnom.. Ma kikaptunk egy 120 szavas szószedetet (persze négy különböző téma), hogy hát akkor hétfőn írunk belőle.. Föciből is be kellene pótolnom az elmaradásaimat, mert lassan, de biztos felelés lesz ebből.. Aztán irodalom.. Egy hét múlva írunk, ergo neki kéne feküdni tanulni, mert a témával végeztünk, én meg még szeptember óta egyszer sem feleltem - lassan ezt sem kerülgethetem tovább.. Töriből a héten írunk, az utóbbi x órán én csak úgy léteztem meg írtam, de hogy mit, arról fogalmam sincs, egy rohadt szót sem értek az egészből.. Matekból a héten várható, hogy valami kis röpdolgozatot hozzánkvágnak, jó lenne, ha legalább egy retkedék hármast - neadjisten, háromnegyedet - össze tudnék kaparni, mert lassan elúszik az év végi hármasom is.. És így körülbelül ennyi.. Jó, még van nyelvtan is..
De tök jó, hogy a héten szinte biztos, hogy nem írunk spanyolból, majd jövőhéten.. Ugyanez lesz szerintem matekon is.. Ami nagyszerű. Mert még véletlenül se tudjak hétvégén tanulni.. Mert most itthon vagyok, megpróbálok előre tanulni - bár a nagy tanulásokból általában vagy az lesz, hogy nemes egyszerűséggel elalszok a könyv felett, vagy az, hogy ki se nyitom..
Tehát tök jó.. Bár, legalább amíg ennyire fáradt vagyok, nem érzek mást.. (csak izomlázat, de nagyon durván) Szóval, ez így most jó.. Mintha egy köd lepné el az agyamat. Ezen a héten olyan szinten leszarok mindent, hogy nem tud fájni semmi se.. És ez így most jó..