#shit

~ Tudod az első pofon a legnagyobb, aztán a többit megszokod. 

HAZUGSÁG!! Ezt az érzést sohasem lehet megszokni.. Hiába kaptál már több milliárd pofont, bárkitől, akár úgy, hogy számítottál rá, akár úgy, hogy nem, mindig van valaki, aki nagyobbat tud ütni, mint más - még akkor is, ha az illető nem direkt teszi.. Hiszem, hogy nem direkt kapom ezeket, de attól még ott vannak, és ugyanúgy fájnak, sőt, talán jobban is, mint vártam.. Napok óta minden egyes perc felér egy-egy ütéssel, ami egyre lejjebb és lejjebb taszít, oda, ahol kezdetben voltam.. Nem akarok visszajutni oda, de ezt már nem bírom, már most teljesen darabokban vagyok, egy nap után, többet nem bírok elviselni, összerogyok az egésztől.. Azt hittem, vagyok annyira erős, hogy nyilvánosan nem alázom meg magamat, hogy akárhány ember előtt elsírom magamat.. Úgy tűnik, tévedtem. Eddig megpróbáltam megőrizni a méltóságomat, legalább annyira, hogy ne egy lépcsőn kelljen sírnom, mert fáj.. Persze, hogy fáj, mégis mit hittem, hol éltem az utóbbi tizenöt évben, ha azt hittem, hogy nem fog fájni?!... Azt hiszem, hogy az, hogy az utóbbi pár - na jó, kettő - napban jól voltam, legalábbis jobban, adott egy akkora önbizalom-löketet, hogy elkönyveltem magamban, hogy igen, vége, kikerültem az egészből.. És ezek a pofonok, amiket kaptam, az általam gondosan felhúzott alig pár milliméteres falat találták el, ami védett engem az újabb fájdalomhullámtól.. Csak nem elég, hogy az a páncélt rombolták le az ütések, hanem még engem is eltaláltak.. Mást nem igazán tudok elképzelni, hogy miért - mi is volt ma az, ami... Próbálom összekaparni magamat, de elkényeztettek, megszoktam, hogy van kihez fordulnom, ha gáz van.. És most nem találok kiutat, teljesen egyedül nem.. Én ilyen vagyok.. Másnak az segít, ha teljesen egyedül van, én egyszerűen beleőrülök, ha ezt egyedül kell megoldanom - sőt, nem csak beleőrülök, de nem is fog sikerülni.. És hol jó napjaim, hol rossz napjaim vannak.. És ma olyan dolgok jutottak eszembe, amik önpusztító baromságok, utoljára több, mint egy éve tettem meg ezt.. És megint ott tartok, hogy mást nem tudok tenni, csak sodródni.. De amint elengedem az utolsó kis kötélszálat, ami még ideköt, hatalmasat fogok esni, teljesen egyedül leszek, még jobban elítélve, mint most.. Szóval, kivételesen csak befogom a pofámat és nézek okosan, mert egyszerűen nem megy.. Próbálok eltűnni, mintha nem is lennék, mert jelenleg csak azt érzem, hogy mindenki utál és semmi pozitív tulajdonságom sincs, értelme sincs, hogy vagyok.. De nem, mert azt mondják, hogy beképzelem.. Kitudja.. Én már nem tudom ezt pártatlanul szemlélni, anélkül, hogy mindenféle -ezekszerint- hülyeséget beképzeljek, így fogom és inkább állítom a hülye előítéleteimet, ezzel akaratlanul is, de megbántva embereket, mert könnyebb, ha mást okolok a saját hibámért... És megint hol tartok? Nem elég, hogy mélyen, eléggé mélyen, de már megint ugyanazokat a köröket futom.. Minden egyes rohadt szavamból csöpög a töménytelen önsajnálat, sajnáltatom magamat azért, amiben én is hibás vagyok, nem is kicsit.. Szóval, welcome to the floor, again.