Ma egész nap mosolyogtam.. És ez annyira furcsa, tejóóóóóóóóég.. Tök mindegy, hogy épp átnéztek rajtam, nem foglalkoztak velem, üvöltöztek velem, vagy lecsesztek, vagy jól éreztem magam - csak mosolyogtam, megállás nélkül.. Nem, nem néztek hülyének, dehogy.. :D Köbö ötmilliószor megkérdezték, hogy mivan?, jól vagyok-e? és válaszolni se tudtam, csak nevettem.. És ez olyan felszabadító érzés.. Mint amikor megszabadulsz a több mázsás kövektől, amikkel hetek óta céltalanul bolyongsz, és végre nem borítja könnyfátyol a szemedet sem - látod, hogy merre tartasz, látod, hogy ki tart veled, és legfőképpen: egyenesen, büszkén tudsz járni, mert minden letörtségedet, szomorúságodat a hátad mögött hagytad, egy csinos kis csomagban, hogy legközelebb, amikor épp erre lesz szükséged, fel tudd venni, és tovább folytatni velük az utadat. Mert nem hiszek abban, hogy a hibáimat el tudom valaha is hagyni, ők akkor is ott lesznek, amikor teljesen egyedül vagyok.. Lehet, hogy ez hülyeség, de ez a "kis" utacska erősebbé tett.. Régebben (két hete) egy ilyen nap, mint a mai, leginkább az érdekes, fárasztó, szomorú-boldog nevet kapta volna. Most meg, mintha nem lenne csúnya része, nem lennének viharfelhők, és csak a szivárványt látom.. Persze, ez az állapot se normális, néha már én kérdezem magamtól, hogy mégis mit szívtam.. Aztán rájövök, hogy nagyon sok érzelem ér egyszerre, talán túl sok is, hajlamos vagyok olyan dolgokkal túl sokat foglalkozni, amikkel nem kéne - de egyszerűen nem akarok, nem tudok most ezzel foglalkozni. Mert azzal járna, hogy megint túlgondolkoznám magamat, és sírás lenne a vége... És most csak a nevetéstől akarok sírni.. Mint ma spanyolon.. Egy élmény volt, hogy kb. 35 percen keresztül beszélt Marta boldog almákról, emésztésről és hasonló témákról.. Ja, meg tehenekről.. De ez olyan tipic Marta..
És igazából tök pozitív vagyok. És most kivételesen nem a teljes letargiát ragasztom át a környezetemre, hanem egy keveset ebből a pozitív felfogásból, azt hiszem. Főleg, hogy amikor úgy megyek fel a lépcsőn, hogy bármit mondanak, elkezdek nevetni, és nem tudom abbahagyni - valljuk be, eléggé vicces egy helyzet..
Nemszámít. Csak maradjon így még jódarabig.. Főleg, hogy jövőhéten be kell mennem a nénihez is, mert be kell.. Mindegy, elvileg nem fog ártani, meg mindenki, aki tud erről, azt mondja, hogy menjek..
És továbbra is, azt hiszem, hogy nem szabad, hogy elszálljak (még jobban) ettől az érzelem-tengertől, és túlságosan örüljek, mert nagyot fogok esni - de annyira nehéz ésszel lenni, amikor mindent sokkal, de sokkal szebbnek és jobbnak látok napok óta, és legszívesebben csak hóangyalokat gyártanék vagy pörögnék a napsütésben és énekelnék (tönkretéve ezzel a környezetem hallását), de csak élnék - élek! És egyszerűen, nem bírok magammal, folyamatosan csacsogok (bár, mikor nem) és annyira, de annyira, de annyira örülök mindennek, hogy az hihetetlen. Bár, eddig is, csak most már a kis hibák, kis szomorúságok sem tudják elvenni a kedvemet - szóval, azt hiszem, hogy tényleg minden jobb, sokkal..
Ja, és mielőtt elfelejtem: Mai nagyszünet, Harlem Shake, lvl vetési :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése