Napi élettapasztalat: Viccesek az emberek..
Amikor pontosan tudja valaki, hogy mégis mi a fene a bajom, erre egyszerűen hátat fordít? Tudja, hogy mi miatt vagyok ilyen hetek-napok óta, amilyen? És akkor csodálja, amikor egy ilyen khhhmm.. nagyszerűen sikerült nap után a buszon már nincs türelmem beszélgetni, a folyosón inkább elfordulok és nem szólok egy büdös betűt se, tudván, hogy úgyis csak álszentség volt a részéről, hogy úgy tett, mintha megértené, hogy min megyek - min próbálok keresztülmenni? Persze, miért is ne, végülis, hogy mínusz vagy plusz egy ember áll mellettem, mit számít, ugye? Csak akkor ne adtál volna tanácsot, ne tettél volna úgy egész héten, mintha megértettél volna, ne próbáltál volna belém lelket önteni, ha az egész tetőpontján -vagy épp a legalján a gödörnek- egyszerűen csak eltűnsz..
Tudom, hogy mindenkinek lehetnek szar napjai.. Ezt megértem, sőt, akár hiszed, akár nem, még át is érzem. De akkor is, díjaztam volna, ha ma egyszerűen legalább csak színleled, hogy igen, még most is mellettem állsz, vagy valami nagyon hasonló. Mert nem, nem vicces, hogy ugyanazt az elcsépelt poént mondod el még ezredik alkalommal is, és várod, hogy mit reagálok rá.. De nem, amikor egyszerűen felállni, leülni, beszélgetni, mosolyogni sincs erőm és kedvem, akkor majd pont erre fogok reagálni.. Valószínű.
Lassan már tényleg az lesz, hogy inkább hagyom a fenébe az egészet, megoldom egyedül, de nem szükséges, hogy még valaki pofonvágjon ahhoz, hogy rájöjjek, hogy mennyire is érdekli a barátaim nagyrészét a világrengető problémám. Hatvanmillióan mondtok hatvanmillió plusz egy véleményt, tanácsot, aminek a nagyrésze kéretlen, és csak azt látja valaki, aki semmit, de ismétlem, semmit se tud, hogy nem vagyok olyan, mint az megszokott, és nyomja az idiótaságokat, hogy aki ellök magától, arra szarjak, és hasonlók. Ember, ha majd kell a hülyeséged, kikérem a véleményedet ezügyben, de amíg én ilyen nem kérek, addig tedd már meg, hogy nem szólsz bele, mert ezzel csak mégjobban megnehezíted azt, ami már hidd el nekem, így is épp elég nehéz.. Úgyse fogok rád hallgatni, mert egy merő hülyeség, amit mondasz, nem hiszem, hogy ettől bármi is jobb lenne, sőt, mióta szokás a gödör alján levő embert még lejjebb kéne lökni, vagy elfordulni tőle, mert nem éppen minden oké, de mondom, ha majd így gondolom, feltétlenül kikérem pár jóakaróm véleményét ebben, hiszen, mint megtapasztaltam, mesteri módon tudnak jobbnál jobb tanácsokat osztogatni, kéretlenül.. Szóval, hihetetlenül hálás vagyok, hogy legalább úgy teszel, mintha törődnél velem, de két dolog: egy, nem szorulok rá pont a Te tanácsodra, de tényleg köszönöm; kettő, nem szoktam belerúgni olyan emberekbe, akik fontosak nekem, akár beszélnek velem éppen, akár nem, szóval tényleg, de tényleg kérlek, hogy hagyjál ezentúl a kéretlen tanácsaiddal, mert úgy a mai nappal bezárólag, ami ma volt, az mindenen túltett, és nekem elegem lett.. Szóval, igazán köszönöm!
(Mielőtt félreértés esne, mert a szám-személy használataim kicsit kavarosak: az eleje és a vége is ugyannak az embernek szól, de nem, róla ezelőtt még nem írtam, hiszem, miért is, amikor nem gondoltam, hogy ezt kapom tőle. Nem szeretném, ha ebből az lenne, hogy én mekkora ... vagyok, mert nem merem egy illető szemébe mondani a véleményem, mert nem, szó sincs erről, ha úgy érzem helyesnek, ezt a szemébe is fogom mondani, ha meg nem ismer magára, ám legyen így.)
Egyébként pedig, miss you.:(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése