One of us is going' up.

Imádom a mai napot! Végre, te jó ég... Tegnap este megint ott tartottam, hogy kész vége nincstovább, és ma megint annyira jól voltam, hogy hihetetlen. Igaz, hogy hét vége van, hulla vagyok meg nagyon fáradt, de mégis van miért lenni most, úgy érzem.:')

Olyan ember beszélt ma velem kedvesen!! és figyelemmel!!, akiről nem gondoltam volna a múlthét után.. Csodálatos érzés volt.. Annyira, de annyira örülök jelenleg a fejemnek, hogy értelmes mondatokat képtelen vagyok kinyögni, hadarok, visítozok, nevetek, pörgök - élek, emberek!

~ Semmi sem örök ebben a csúf, gonosz világban.. Még a gondjaink sem.

Olyan az életem, mint egy hinta. Egyszer fent - egyszer lent. Ha azt hiszem, hogy lejjebb már nehezen juthatok, történik valami, és ismét ott fent találom magamat, ahonnan másnap megint a padlón - és ez így megy hetek óta..

Utálom ezt az egészet.. Azt hinném, hogy igen, kaptam kb. 20 napot, hogy jól érezzem magam, anélkül, hogy minden mozdulat előtt át kéne gondolnom, hogy jó-e ez nekem, lesz-e következménye. 14 retkedék nap telt el, és újra csillagokat látok egy-egy mozdulat után, zsibbad a hátam, minden bajom van, annyira unom. Miért?! Miért nem volt elég annyi baj, amennyi volt?! Miért kellettek nekem még ezek is?! És ugyanaz, egyszer nagyon jó, utána pedig iszonyatosan rossz, ráadásul, ezzel szenvedhetek életem végéig, kedvező kilátások..

És megint. Úgy ültem ide, hogy leírom, hogy mennyire jó volt a mai napom, erre megint egy önsajnáltató massza lett belőle, aminek se eleje, se vége, csak 100% panaszkodás..

Na mindegy, a lényeg, hogy tényleg nagyon imádtam a mai napot, régen volt olyan, hogy tényleg azért mosolyogtam valamin, mert örültem is neki. :')

Mókuskerék part ∞

Igen, tudom, hogy eltűntem, nem is kevés időre.. Most elkezdhetném ígérgetni, hogy ezután minden jobb lesz vagy írni fogok rendszeresen, érdekeseket, de a nagy sz*rt, minek hitegessek akárkit is?

Jelenleg megint ott tartok, hogy padlón érzem magam, összezuhanva - és, ami a legjobban fáj, egyedül.. Egy részét magam intéztem így, elzavarva magam körül a barátaimat, mások pedig a fájdalom felbukkanásakor így vagy úgy, de eltűntek.
Senki se ismeri a történetet, még magam sem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy mi is vezetett idáig, de az biztos, hogy teljes valómmal itt állok - jobban mondva, vergődök.
Úgy gondoltam, hogy új év, új suli, új élet, és a régi minden fájdalma, szenvedése eltűnik, a szeptember elsejei szellőcske kifújja az életemből őket. Mégis hogy a viharba tévedhettem ekkorát? Hogy nekem valaha is megadatik, hogy ne utáljanak, hogy ne legyenek előítéletek a valóság ismerete nélkül? Ugyankérlek, jó vicc.

Próbálok úgy tenni, mintha nem lenne semmi, és rendben lennék, de nem megy. Egyszerűen már belefáradtam, hogy mosolyogjak, hogy ne sírjak egész álló nap, hogy higgyek a szebb jövőben vagy akármiben is. Jelenleg már csak azt kívánom, hogy túl tudjam élni a következő napot anélkül, hogy nyilvánosan összetörnék vagy szétesnék..

Igen, vállalom, ezt én rontottam el, csak az én hibám, hogy mindenki azt hiszi rólam, amit.. Mert képtelen vagyok felfogni az idióta tizenötésfél évemmel, hogy az élet nem csak szivárvány és rózsaszín köd, sőt, örülhetek, ha néha boldog pillanatok jutnak nekem.

... És kezdődik minden elölről, vissza a mókuskerékbe, sokadik felvonás, nézzétek, hogy Dorka hogy esik atomjaira.. Minden nézőnek jó szórakozást kívánok!