kártyavár.

Érezted már úgy, hogy minden, amit egész héten vagy több hónap alatt gondosan lépésről-lépésre felépítettél, egyik percről a másikra rád dől? És nem tudsz mit tenni, mert hagytad, hogy egy oda nem illő porszem kerüljön az amúgy olajozott gépezetbe, az életedbe. Hagytad, hogy valami vagy valaki, akinek nincs keresnivalója az életben, irányítást szerezzen egy olyan rész felett, ami nélkül tudod, hogy nem menne ilyen könnyedén minden.. Mondjuk ez meg csak nézőpont kérdése: lehet, hogy ami neked tökéletesnek tűnik, amiről te úgy érzed, hogy igen, ezek most a te napjaid, te vagy a csúcson, minden nagyszerű, az másnak felér a teljes bukással.

De bármi is történik, valamit mindenképpen megtanulhatsz: minden egyes pofon csak egy újabb lecke, egy új tapasztalat, hogy végül azzá válhass, akivé akarsz. Csak sose add fel! Ez az egyetlen, amit nem szabad.. Hátratekinthetsz az úton, szemlélheted, hogy kiket hagytál el, és elmerenghetsz azon, hogy miért. De ha egyszer valakit már faképnél hagytál (vagy éppen ő hagyott téged pofáraejtve), akkor annak oka volt. Az ember nem dob csak úgy jókedvéből barátokat, valaminek mindig történnie kell ehhez. És semmi se történik ok nélkül, ugyebár.

Amúgy rájöttem, hogy végülis, én szeretek beteg lenni. Annyira jó gondolataim támadnak ilyenkor, hogy csak na - lehet a láz teszi?!

jellemvonás

Nem tudom, hogy hogy tudtam Miattad eldobni az egyik legjobb barátomat. Egyszerűen nem tudom mi ütött belém. Csak jött az ötlet, mint egy hóvihar a semmiből és akkorát taszított rajtam, hogy fenekestül felforgatta a mindennapjaimat, én pedig csak szerencsétlenül szemlélődöm..

Mert túl büszke vagyok. Túl büszke ahhoz, hogy beismerjem, hogy hibáztam. Hiányzik, persze, de még nem annyira, hogy beismerjem.. És ez túl nagy hiba ahhoz, hogy egy bocsánatkéréssel és egy öleléssel kiküszöbölhető legyen.

És erről különben is mind Te tehetsz! Nem érdekel, hogy gyerekes és szánalmas, amit csinálok, mert természetesen ez nem a Te hibád - és jó lenne, ha tényleg ezt hinném, és nem Téged hibáztatnálak a saját szerencsétlenkedésem és taszító jellemvonásom miatt. Mindegy, hisztizek én is, hisztizik ő is, és valahol mélyen Te is meg vagy sértve, csak nem tudom miért.. De mindegy, nem számít, semmi se számít. Idővel mindennek vissza kell kerülnie a megszokott kerékvágásba, legalábbis hinnem kell ebben.

still love you

Megmondtam. Nem telt el fél év, pont ahogy mondtam. Istenem, ha így lenne ötösöm a lottón...
Annyira tudtam, hogy ez lesz a vége. Nem tudom, hogy azért történt-e meg, mert bevonzottam, vagy azért, mert ennek így kellett lennie, de megtörtént.
Ha belépsz valahova, megérzem. Ha rám nézel, megérzem. Lehetsz lesajnáló, lehetsz bunkó, lehetsz elutasító, tehetsz úgy, mintha nem is lennék ott. De nem törölhetsz ki az életedből teljesen.
Itt leszek, mert nem miattad vagyok itt, azért vagyok itt, mert kötelező. Hidd el, nekem se könnyű. Sőt, nem nekem sem, hanem csak nekem nehéz. Neked látszólag annyira könnyű, de igazából nem tudhatom, mert hatalmas és áthatolhatatlan kőfal van köztünk.
De ennek így kell lennie, és hinnem kell abban, hogy ez így jobb nekem. Majd a sors mindent elrendez, nekem csak bele kell törődnöm, hogy van, ami sosem lehet az enyém, amit jobb, ha szabadon hagyok..

If you had a choice then what would you choose, to do.

I can live without money, I can live without the fame and

if every day was sunny I can live without the rain

and if I ever went up to heaven I will fall right back down

that life wouldn't be living, cause your the one I couldn't live without.

minden nap, míg csak élek

Csak állj meg egy percre. Dobd le a világ terheit és nézz körül. Gondolj azokra, akik már nem lehetnek melletted. Gondolj Rájuk és mosolyogj. Ne sírj, mert az emlékezésnek nem könnyekben kell megnyilvánulnia. Mosolyogj, mert Ők már boldogok. Nekik már semmi sem fáj, az ő vállukat már nem nyomja teher.

Még nincs igazán halottam. Illetve, csak a Dédnagymamám, rá viszont sajnos nem igazán emlékszem, mivel még nagyon kicsi voltam, amikor el kellett, hogy menjen.. Csak pillanatok, érzések jutnak eszembe. Ahogy ott áll a szobája ajtajában és figyeli, ahogy őrült tempóban szaladok le a lépcsőről. Ahogy leültet a székre, és mesél nekem a hitről, Istenről, és meghallgatunk egy imát a református rádióban..
Viszont, tudom, hogy sokan ezt furcsának találják és talán le is néznek érte, de én szeretném Őket is idesorolni:

Füsti. A legkedvesebb, legszebb, legédesebb, a Minden. Csodálatos 6 év volt, amit velünk tölthetett. Aztán jött egy oltás, utána egy csomó, ami csak nőtt és nőtt, de későn lett műtve. De még az utolsó reggelen is dorombolva búcsúzott, hiába fájt neki már minden.. A legtöbb köszönettel talán Neki tartozom, megtanított szeretni, megtanította, hogy milyen, ha egy állat bízik benned és szeret. Ő az, aki miatt állatorvos akarok lenni, meghatározza a jövőmet, a céljaimat. A legjobb barátom volt, 6 éven át.

Cicó. Már nem tudom, hogy szegődött hozzánk, mellénk. Egyszercsak felbukkant, és nagy nehezen itt is maradt. És ha az utolsó óráit újracsinálhatnám, bármikor megtenném, annyi mindent tudnék még mondani, mesélni neki. Értük csinálom, miattuk.

Lütyi. A legbolondabb, egy kis életgombóc. Annyi szeret fért el a pici szívében, hogy az bármire elég lett volna. Az első, akire azt mondhattam, hogy Ő teljesen az enyém, akiért én tartozom felelősséggel. És elrontottam, engedtem, hogy az emberi gonoszság végezzen vele. Édes pici kis drágaság, nem tudhatta meg, milyen felnőni.

És Winnie. Azt hiszem, nem kell részleteznem, csak hiányzik. Aki ismerte, tudja, hogy miért.. Pontosan egy hónapja, és még mindig felfoghatatlan, hogy nincs itt többé. Fáj és friss még az egész, de.. Nincs de, igazából, ez megint az emberiség egy szégyenfoltja, ami Vele történt. Kis szeretgombóc.

"Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,

Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,

Kiknek őrizgetjük szellemét,

Mindazokért egy-egy gyertya égjen."

És hiába kezdtem úgy, hogy ne sírj, nem sírok, mert egyszerűen ez az érzés könnyeket kíván. Az emlékezés könnyeit, de aztán eszembe jut, hogy Ők ott Fent nevetve tekintenek le ránk, talán együtt, talán külön-külön, mert Nekik már jó, Nekik már semmi sem fáj. Nekik ez egy lehetőség arra, hogy tovább élhessenek, egy emlékben, egy könnycseppben, egy mosolyban vagy akár egy blogbejegyzésben. És nem akarják, hogy mi itt sírjunk Miattuk, emlékezzünk rájuk egy gyertyát gyújtva, pár halkan elsuttogott szóval: "Minden nap..."