Another disappointment

Én tényleg hittem neked. Tényleg elhittem, hogy ez az egész nem színjáték, hanem igazi és van értelme. És kiálltam érted, kiálltam melletted, még akkor is, amikor mindenki engem nézett hülyének emiatt. És mindenkinek mondtam, hogy te valójában jó ember vagy, csak rossz helyen voltál rossz időben, ellened játszottak a körülmények, de te jó ember vagy, nem pedig olyan, mint amilyennek a társadalom lát.
Van az a mondás, miszerint az ember csak akkor lát igazán tisztán, ha a szemét már tisztára mosták a könnyek - bár én egy könnyet sem hullattam érted az elmúlt pár napban. De végre tisztán látok. Látom, hogy tévedtem. Nem létezhet, hogy az egész társadalom téved, és csak én látlak valójában olyannak, amilyen vagy. Én azt láttam, amit látni akartam, olyannak ismertelek, amilyen akartam, hogy legyél. És tévedtem. Hatalmas és nagyon fájó tévedés volt, és jelenleg még nem tudom azt mondani, hogy tanultam belőle. Mert valahol a lelkem mélyén érzem, hogy nincs vége. Idővel be fogok mesélni magamnak valami magyarázatot erre is, hogy nem te voltál a hibás, megint a körülmények játszottak csak ellened, ellenünk.
De amíg még hinni tudom, tudni tudom, hogy te valójában ilyen vagy, ennyire nem zavar, ha átgázolsz rajtam, átgázolsz mindenkin, hogy a saját céljaidat valóra váltsd, addig igenis ez kell, hogy lebegjen a szemem előtt - hogy a titánok harca valójában nem is titánok harca lenne. Hogy is lenne, amikor elfogyott az önbecsülésem, elfogyott az erőm, nem tudok tovább harcolni ellened, és az egész helyzet ellen.
És próbálom magamba verni, hogy A woman is unstoppable after she realizes she deserves more, de egyszerűen nem megy. Picinek és jelentéktelennek érzem magam, egy porszemnek, aki beakadt a gépezetbe, egy molylepkének, aki beszállt a lámpabúrába. Talán ez az igazán találó. Egy kis kártékony molylepke voltam csak, aki beszállt a lámpabúrába, de túl közel repült az izzóhoz, a fényességhez, és megégette magát. Hinnem kell benne, hogy csak megégettem magam, és nem égtem el. Mert folytatnom kell. És a folytatás legszebb módja az lesz, ha megmutatom neked, hogy kivel játszottad ezt a játékot, kit veszítettél el, mit veszítettél el.
Mert ezek után máshogy kell, hogy legyen minden. Nem fogsz tőlem többé elismerést, csodálatot kapni. Megvetés kell, hogy süssön a szememből, ahányszor rádnézek. Mert megaláztál.
Csak egyelőre nem találok magyarázatot az egészre. Erről is, mint annyi minden másról, érdekelne a te sztorid. Tudtad-e egyáltalán, hogy én írtam? Vagy csak láttál egy nevet, egy kérdést, nem is gondolkoztál, csak válaszoltál? Nem tudom minek örülnék jobban... Ha megtudnám, hogy csak adtál egy választ, és valójában ilyen vagy, vagy ha kiderülne, hogy ez a személyemnek szólt. Mindkettő fájna, mindkettő a saját mesémet rombolná le.
De tovább kell menni, meg kell erősödni, és bebizonyítani, hogy nem én vesztettem ezzel most sokat.

És van már új cipőm, új pólóim, új fürdőruhám, új nadrágom - de még mindig fáj.

június, te drága

Nem akartam panaszkodni, tényleg nem. De felmegyek facebookra, megnyitom a tumblr-t, elolvasok pár blogot, és mindenhonnan a nyáreleji jókedv, a szabadság jön át. Utolsó tanítási hét, mindenki letudta már a dolgozatokat, csak alibiből jár be.. De nem mi. Csütörtökön irodalom vizsga (1/16 tétel, 0,5/16 memoriter), pénteken spanyol (0/15 tétel, 0/15 vitatéma)

Végülis, hosszú lesz az a szerda-csütörtök éjszaka, már jó előre be kell vásárolnom epres-guavás Watt-ból, hogy kibírjam. És annyira szomorú, hogy kinézek az ablakomon, és süt a nap, az emberek sétálnak, én meg tudom, hogy milyen kőkemény napok várnak rám, mert ezidáig semmit se csináltam azon kívül, hogy elkértem felsőbbévesektől a tételeket. Na mindegy, csak magamat okolhatom, több hónapja tudom, hogy vizsga, hogy mik a tételek, mégsem álltam neki.

De már csak 4 tanítási nap (nekem 2) és 2 vizsganap és vééééége és hivatalosan is nyár!

Amitől úgy őszintén, kicsit félek is. Mármint nem magától a nyártól, hanem hogy találkozhatunk. Valahol, valamilyen elfajzott késztetés miatt szeretném, hogy találkozzunk. Hiába tudom, hogy nem egészséges az egész, maga az érzés sem, mégis annyira, de annyira szeretném. Egyszer azt kívántam 11:11-kor, hogy had lássalak még valaha az életben, mert akkor már több, mint 300 napja nem láttalak. És rá két hétre találkoztunk, és azóta is ötször. Furcsa dolog ez a sors. Amikor tényleg kegyetlen rossz napom van, és csak vonszolom magam az utcán, még mosolyogni sincs erőm, biztos, hogy szembe jössz, hogy még tovább rontsd az amúgy is szenvedős napomat - érdekes, hogy nem javítod a napom hangulatát, bár hogy igy javíthatná a napomat az a tény, hogy a lehető legelérhetetlenebb emberrel találkozok, akire gondolnom sem szabadna.(nem tudom, hogy ez a mondat mennyire volt értelmes, túl sok Balassi verset olvastam délelőtt)

Szóval nyár van. És már csak 1 hét és 1 nap és hivatalosan is túlleszünk az utolsó tanítási napon. Ez éltet. Nem mintha annyira megfeszültem volna eddig a tanulásban, de már csak maga a tudat, hogy tanulnom kéne is elfáraszt. Az utóbbi 9 hónapban mást sem csináltam, csak dolgozattól dolgozatig tanultam, feleléstől felelésig készültem. Bár megérte, mert javítottam a félévhez képest (bár ahhoz képest, nem volt nehéz) De a jövő év már számít, továbbtanulás szempontjából, szóval még jobban bele kell húznom majd. Holott én csak pihenni, úszni, lovagolni és olvasni akarok egész további életemben - Vetési sucks