nyuginyuginyugi

~ Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Szerintem ez nem így van. Az agy idővel - hogy megóvja magát - szövetekkel veszi körül a sebet. Így csökken a fájdalom, de a seb megmarad.

Napok óta mindenhonnan csak azt hallom, hogy nyugi, minden jobb lesz, ezt nektek kell megbeszélnetek, adj neki egy kis időt, nyugi, nem lesz baj, nem utál, nyugi, ne legyél hülye, ne gondolkozz el ilyeneken, nyugi, nem megoldás, nyugi.. De az az igazság, hogy elfogyott belőlem minden érzés.. Csak úgy vagyok, nem érzek semmit; nem figyelek semmire; nem pörgök, de nem is vagyok lelassulva.. Egyszóval, csak úgy létezem a nagyvilágban, korlátok nélkül.. Na jó, mivel az agyam folyamatosan pörög, azért ezek a gondolatok igazán fájóan kellemesek tudnak lenni, mert elhitetik velem, hogy minden rendben.. Pedig, azt hiszem, hogy amikor már csak úgy létezem, hogy nem érdekel semmi és senki, akkor az nem igazán normális.. De még mindig jobb, mint a három napja tartó random sírógörcsök, yo creo que.. Így újragondolva az egészet, rohadtul csak én vagyok a hibás.. Megint-mindig. De nem para, hozzászoktam végül is, meg, igazából ez így sokkal korrektebb.. Mármint, hogy nem mást okolok az egészért, hanem magamat.. Jobban szeretem magamat utálni, mint mást.. Ezvan.. Talán jobb lesz - idővel..
Elhatároztam, hogy most egy hétig - por lo menos - hagyom az egészet a francba, időt hagyok mind magamnak, mind mindenki másnak, hogy összekaparja magát.. Aztán meglátjuk mi lesz.. Igazából, már hetekkel ezelőtt ezt kellett volna tennem, és mindenkit megmentettem volna egy rakat könnytől - részemről.. Csak az a mérhetetlenül hatalmas önzésem csináltatta velem tovább, nem törődve mással, csak azzal hogy nekem jó legyen.. Bár ez megint olyan, hogy igazából, mindig is ennyire önző voltam, kivételesen miért lett volna máshogy? *headshot*
Szóval, egy hét, aztán meglátjuk, hogy változik-e valami.. Utálom az ilyeneket, mert legutóbb - köbö másfél éve - így sikeresen elvesztettem egy barátomat, csak mert megsértődtem - jogtalanul - és nem voltam hajlandó szóba állni vele.. Mondjuk, most nem ez van.. Legalábbis én kivételesen! nem vagyok sértődött, sem semmi.. Nem utálkozok, nem hisztizek (ahapersze), csak elfogadtam, hogy idő kell.. És ennyi. :)
Bár, nemtudom.. Fáradt vagyok, pedig egész héten több, mint 8 órát aludtam, a fejem szétszakad - bár tegnap 3 órát végigbőgtem, szóval ez érthető.. No mindegy.. Hiszem-remélem, hogy egyszer minden jobb lesz, aztán kész.. Vagynem. Nemtudom.. Próbálok nem kiakadni, nem lázadni minden ellen, csak nehéz.. Iszonyatosan nehéz..