Utálom az ilyen embereket.

Annyira imádom, amikor valaki már csak azért is, ilyen márcsak azért is megmutatom, hogy mekkora arc vagyok magatartásból még fogja, és nem is az, hogy belerúg a földön fekvőbe, de már rég - viszonylag - begyógyult sebeket tép fel, mozdulatlan tavakba dobál kavicsokat, stb.. Akárhogy is fogalmazom meg, egy a lényege: Olyan dologba pofázik bele, amihez semmi, de tényleg semmi köze nincsen. Oké, most ez tök úgy hangzott, mintha mártír lennék, és én soha se tettem volna ilyet, oké, megvannak a hibáim, de akkor is.. Senki se kérte a véleményedet, hatalmas respect illetne, ha nem szólogatnál bele ebbe, főleg úgy, hogy kurvára nem is ismersz, alig tudsz rólam valamit. :)
És akkor még amögé takaródzik, hogy jobb, mintha szart keverne és pletykálna.. Nem, nagyon nem.. Ugyanazt csinálod, csak más köntösbe öltözteted a dolgot, hogy magadat védd az ártatlanok dühétől. Szóval, nagyonnem. Csak azért, mert netalántán népszerű és szép vagy, attól még nem kéne senki ronda és kiutált emberbe belerúgni.. Köszipuszi<3

- Warning: Nem, még véletlenül se annak szól, aki nyakig bennevolt az egész ügyben, és akinek én errő mondtam "pár" dolgot. Nem gondolom, hogy odáig lealacsonyodnék, hogy őt így szidjam. Szóval, nagyon nem kéne, hogy az legyen belőle, hogy én mi mindennek le nem hordtam, mert ismétlem, hogy nem róla szól, teljesen más emberke az illető! -

Januárvége.

Egy hónap telt el ebből az évből, és igazából nem tudok rá mit mondani.. Ha valaki megkérdezi, hogy hogy vagyok, szinte már reflexből vágom rá, hogy "jól, miért kérdezed?", közben meg nem is tudom, hogy mi van most..
Ha másra nem is, de egyre biztos, hogy jó volt a hónap.. Azok, akik az év elején még közel álltak hozzám, most kilométernyi távolságból, ha éppen-éppen rám tekintenek. Persze, hogy beszélünk, udvarias kis kérdések, de semmi több. És én most úgy érzem, hogy nem is lesz több, többé már nem... Én rontottam el, vállalom érte a felelősséget, de volt pontosan 19 napom átgondolni, hogy akkor mit-miért-hogyan tettem, és nem bántam meg! Lehet, hogy nem lett szép vége, de egy másodpercig sem bántam meg, hogy kiálltam azért, amit hittem, és lerendeztem - még ha nem is úgy, ahogy kellett volna.
Jó, így a hónap végére megint kaptam egy kis gondolkodnivalót, de hiszem, hogy ezt is sikerül majd megoldani, remélem..
És megint az van, hogy hiába írom néha, hogy jólvagyok, és tyhű, új életfelfogás, meg anyámkínja, de közben meg kurvára nem tudok mit mondani, mert szinte senki sincs, akinek mondhatnám.. No, nempara. Én intéztem így, nekem is kell ebből kimásznom. Ha sikerül, akkor tényleg megedződtem egy új életfelfogásra, ha meg nem..na, abba bele se gondolok inkább..

"Mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely, és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod, és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet, de nem az számít mekkorát ütsz, hanem, hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz menj és küzdj meg azért, ami jár, és közben viseld el a pofonokat! Ne mutogass másra, ne mond, hogy nem te vagy a hibás, hanem ő, vagy ő, vagy akárki. Ez gyáva duma, és te fiam nem vagy gyáva, te jobb vagy annál!"

(Nem szoktam látogatottsággal foglalkozni, de ezt most megláttam, és ki kellett írnom.. Köszönöm Nektek!♥)

ismét, változatlanul.

Nem értem az embereket, egyáltalán.. Most én vagyok az -ismét-, akit elítélnek, akitől kérdezgetik, hogy mégis mi történt szombaton, és hogy fiatal vagyok még, mit képzelek én magamról ésatöbbi. De közben meg, akiknek ezt meg kellene érteniük, vagy legalábbis nem is tudom, nem ebben, hanem úgy all mindenben mellettem kéne állniuk, simán hátatfordítanak, elfordulnak, nem köszönnek és úgy tesznek, mintha nem szólnék, nem írnék, nem próbálnék beszélgetést kezdeményezni, mintha egyszerűen ott se lennék.. Aztán egyszercsak úgy dönt, hogy neki mégiscsak kell az a heti jó, ha 2 x 10 perc beszélgetés, és képes beszélni velem. Oké, persze, nem úgy, mintha tényleg nem tudná, hogy valamit tudok, vagy mittudomén, csak felületes dolgokról, hogy mégis mennyire elfáradtam, milyen szépen havazik, mi történt az előző órán és hasonlók. Ember, nem tudok mást mondani, tűnjön már fel végre, hogy nekem rohadtul nem az kell, hogy mégis milyen az időjárás és milyen napom volt, hanem hogy végre feltűnjön, hogy hahó, hiába vagyok fiatal, nem feltétlenül vagyok hülye, van szemem és vannak érzéseim, amibe beletapostál-mint már annyi barátom előtted.
Bár, szerintem az, hogy valaki fiatal, nem a születése időpontján múlik. Egy 10 éves is élhetett már meg olyan dolgokat, amik minimum 20 évvel idősebbé teszik, míg egy 30 éves felnőtt meg élhet olyan (látszólag) tökéletes életet, hogy a hibák és fájdalom számára csak hallásból ismert fogalom.. Namindegy, ne is beszéljünk erről...
Szóval, imádom, amikor valaki úgy átsétál rajtam, hogy szinte - legalábbis számomra nem láthatóan - tudomást se vesz eme tényről. Kezdem erősen úgyérezni, hogy meg fog ismétlődni a tavaly nyári pofáraesésem, amikor túl hamar és túlságosan bíztam meg valakiben, akiben - mint később kiderült - nem kellett volna..

~ Szeretlek. És ez azt jelenti, hogy nem csak a szép dolgok miatt vagyok melletted. Itt vagyok, bármi történjék.

Csak nekem tűnik úgy, hogy ennek a jelentőségével "páran" rohadtul nincsenek tisztában? Persze, itt leszek, bármi is történjen, mindig számíthatsz egy segítő kézre, egy segítő ölelésre, pár biztató szóra.. Kérlek, ugyanmár, miért hittem el ezeket, ismét? Ez megy több, mint egy hete, kérdéses, hogy még meddig tart - még meddig bírom ezt elviselni. És imádom, hogy pont azok ill. az, akiről szól, semmi pénzért se ismerne magára.:))

nagyon svbarenbvsa :')

~ Eljött a bál napja. Lecseréltem a csőgatyát és a tornacipőt egy báli ruhára és egy csillogó magassarkúra. Táncoltam egy sráccal, de vége lett a bálnak.. Másnap a suliban szembejön a srác. Felismer, néz. Azt mondja szeret. Mosolyogtam, és így szóltam: Most észreveszel?Tegnapelőtt még azt se tudtad ki vagyok. Csak a báli ruha és a tűsarok, de én más vagyok. Nem tűsarok és báli ruha, hanem tornacipő és csőgatya. Nem voltam hercegnő, csak egy napra.

Mellesleg, semmi igazságtartalom nincs az idézetben -sajnos-, csak annyira tetszik már hetek óta és igazából tök nemtudom hova kiírni, így most kerítettem neki alkalmat, szóval ja.. Tegnap este szalagavató bál volt a suliban, tyhű.. Leginkább annyit tudok, hogy nem sokra emlékszem belőle, hatalmas jókedv volt, az biztos. Imádtam.♥ 

Annyira jó lenne, ha csak egyszer, csak egyetlen egy olyan hét lenne, amikor nincs semmi, ami keresztbe tenne. A mostani hetet leginkább érdekesnek titulálnám, minden szempontból. Bár, péntekre rendeződtek a dolgok, mégse tudok még pár dolog felett napirendre térni, namindegy, majdcsak lesz valahogy.

Tökéletes érzés tudni, hogy az, ami már hónapok óta ott volt, nyomasztott és bántott, egyik percről a másikra megszűnt és eltűnt, nincs többé. Hihetetlen, eddig nem is hittem el ezt, kellett hozzá ez, hogy meg tudjak bizonyosodni felőle, de el sem hiszem. Kész, vége. Ennyi volt. És ilyen agwegvbnrehrtmjh-érzés.*-*

idézetesdi.

~ A legnagyobb dolgok mindig egyszerűek és egyetlen szóval ki lehet fejezni őket. Szabadság. Igazság. Becsület. Kötelesség. Irgalom. Remény.

leszvalami.

Amikor legutóbb megfogadtam, hogy márpedig most a vidámságomat-boldogságomat aztán senki és semmi nem ronthatja el, akkor azonnal jött a baj - ráadásul oké, saját hibából, de nem is kevés -, ergo most semmilyen fogadalmat nem teszek, de nagyon remélem, hogy nem én látom furcsán a dolgokat (ismét), hanem kezd megint minden visszaállni az eredeti kerékvágásba.. Vagy nem tudom, de a mai nap - az elmúlt egy héthez viszonyítva - eléggé rendben volt, bár, kitudja végülis, hogy mit hoz a holnap..

Fánkelvonásom van, de nagyondurván.. Annyira nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretnék már fánkot (vagy legalább valami ahhoz hasonlót) enni, hogy aaaaaahj :(

életfelfogás.

kaotizmus.

Fogalmam sincs, hogy mi van, mi volt vagy, hogy egyáltalán mi lesz - lesz-e még valami? Teljesen meg vagyok zavarodva, egyszerre rettegek a hétfőtől, de közben meg várom is.. Az a baj az ilyen hétvégékkel, hogy túl sok a szabadidőm, így túl sokat tudok gondolkozni. Ha pedig túl sokat gondolkozok, annak mindenféleképpen az lesz a vége, hogy az egész helyzetet túldramatizálom, túlgondolom. Ilyenkor szoktam elveszteni minden hitemet, önbizalmamat, mindent, mert csak magamat teszem meg egyedüli hibássá, és megint egy senkinek érzem magam, aki hiába takaródzik azzal, hogy pedig csak segíteni akartam, igazából így is-úgy is rajtam csattan végül az ostor, és a saját kis verziója érvényét veszti, tovatűnik a hófellegeket szállító széllel..
Próbálom minden erőmmel ahhoz tartani magamat, hogy nem adom fel, erős maradok és kitartok, de megint úgy érzem, hogy ez egyre nehezebb, nekem pedig fogytán a kitartásom és az elcsigázottság szépen lassan, de biztos erőt vesz rajtam.. Fogalmam sincs, ha ez még 1-1,5 hétig fog tartani, akkor durván két hónap "munkája" lesz semmisé, kezdhetem onnan megint, ahol éjszakai foci után tartottam. Mindegy, nem akarom az ördögöt a falra festené, az a pár nap decemberben szörnyű volt, olyat soha többet nem akarok átélni...

A másik, amin napok óta gondolkozok, az az, hogy mi késztethet egy 14-15 éves gyereket arra, hogy megpróbálja kioltani a saját életét. (Mielőtt bárki is továbbgondolná, két nőnemű ismerősömről, távoli barátomról esik maximum szó, de nem fogok személyeskedni. - Nem remélem, nem gondolom, hogy bármelyikőtök is olvasni fogja ezt, de attól még nekem ezt ki kellett adnom magamból.)
A felnőttek ugyebár úgy tartják, hogy egy tizenéves kamasznak semmi egetrengető problémája nem lehet, néha-néha egy-egy rossz jegy, de semmi több.. Én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy rohadtul nem korfüggő, hogy ki mikor érzi úgy, hogy köszönöm szépen, elég volt, innentől ezt nem kívánom folytatni.. Igenis, egy tizenegy-néhány éves fiatal is érezheti magát ennyire lent, ennyire elhagyatottnak - bár, a tette következményét semmiképpen se tudja tisztán látni. Ráadásul, inkább csak figyelemfelkeltésnek szánja emberünk/embereink, szóval.. Csak ilyen korban megeshet, hogy pont a tudatlanság miatt, de egy kis figyelemfelkeltő akcióból csúnya ügy lesz, vagy egyáltalán, nem is lesz mit csinálni utána már..
Keress valakit, aki ott lesz, és eléd áll, elkap, ha ilyen dolog felmerülne benned, akinek el mered mondani az egészet, és ne félj szólni, ha valami annyira fáj, hogy már nem bírod tovább! És legfőképpen: Stay strong! No matter what happened, just stay strong!

~ ... de néha a szemétdomb felett is felragyog a szivárvány!

~ Mától nem nézek hátra, mindig csak előre! Szomorú sokszor leszek még, de gyenge SOHA TÖBBÉ!

Igen, kicsit hosszúra sikeredett a cím, de úgy éreztem, hogy ez most mindennél többet elmond.. Végre így durván 5 óra távlatában gondolkozni is tudok, ismét normálisan..
Rengeteg dolog kavarog a fejemben, leginkább, hogy mit szúrtam el, hogy én szúrtam-e el, meg ilyesmik. Az biztos, hogy iszonyatosan kiakadtam, átsírtam a fél délutánt, olyanokat írtam a barátaimnak, amiket nem gondoltam át egyáltalán, valószínű, hogy volt akit meg is bántottam párszor.. Persze, önző voltam, de kellett ez a pár óra ahhoz, hogy mindent a maga valójában lássak. Hiszen, csak az látja a világot a maga valójában, akinek a szemét tisztára mosták a könnyek.

1. Szóval ja. Ha ez másra nem is volt jó, legalább arra rájöttem, hogy kik azok, akik nem csak a szép percekben állnak mellettem, hanem mindig, bármi is történjék, szóval, Nekik köszönöm! ♥
2. Amúgy a mai nap totálisan-katasztrofálisan jó volt.. Egészen három óra körülig nem volt semmi gáz, reggel szakadó havazásra ébredtem, imádtam egészen addig, míg nem 10 perc késéssel estem be a suliba.. Szóval, nincs is jobb, mint a hatalmas pelyhekkel szakadó havat a fűtött szobából - jelen esetben tanteremből - nézni.*-*
3. Tudom, mellesleg sokszor megfogadtam már, hogy nem adom fel, nem nézek többet hátra, nem fogok szomorú lenni ésatöbbi, de néha annyira nehéz betartani.. Holnap megpróbálom pozitívan nézni az egészet, meg a hétvégén is, örülök majd minden kis dolognak, a havazásnak, a hidegnek, a forró kávénak, a hóillatnak, a füstölgő kéményeknek, MINDENNEK! Ezen most azt hiszem, hogy csak így tudok majd továbbjutni, apró kis lépésekkel előre.. Mert azért valljuk be, nem volt könnyű hét, pár embert elvesztettem, ki tudja, hogy véglegesen-e.. Iszonyatosan elfáradtam, nagyon-nagyon sok pihenésre és beszélgetésre lenne most szükségem, azt hiszem.. Bár, ezt lehetetlen most megvalósítani, mert jóformán mindenkit, akikkel ezeket a beszélgetéseket megvalósíthatnám, elmartam (?) magam mellől.. Néha úgy kívülről szemlélem a saját sorsomat, és úgy kényszert érzek, hogy nyakonvágjam magam az idiótaságokért.. Mellesleg, jó lenne, ha legközelebb, amikor valami szar dolog történik, ne két iszonyatboldog nap előzze meg, meg reggel adhatna valaki valami jelzést, mondjuk egy "Ma rohadt nagy csalódás fog érni, vigyázz!" SMS néha jól jönne. :)
   

nemtudokmitcsinálni

Az emberek úgy tartják, hogy minden csoda három napig tart.. Csak már magam se tudom, hogy miért hiszek az akár hétköznapi csodákban is.. CSODA NEM LÉTEZIK! Emberek, ezt nagyon tanuljátok meg, egy életre.. Nem szabad hinni a csodákban... Azt hittem, nem volt elég nekem az a 1245663541 pofon, de nem, sikerült beszedni mégegyet! *képzeletbeli vállonveregetés*
Szép volt, csak így tovább!

Köszönöm! ♥

~ Te büd!

Nem, nem várom el, hogy értsétek a címet, néha én se igazán értem, hogy hogy is jött ez a megszólalásom, de sosebaj. :D

Reggel tök depis hangulatban, nulla életkedvvel vánszorogtam be a suliba, egy jóadag koffeintől 'felvidultam' annyira, hogy azért nagyjából tűrhető fejjel túléljem a napot, aztán nem is tudom, mi lett velem.. Irodalom után egyszerűen meghülyültem, egy órát végigröhögtem, mint akinél nincsenek itthon, a füzetem meggyilkoltam (zuhant szegény 1 teljes emeletet), de valami iszonyatosan készvoltam.. És ez ment után egész nap. Buszon hazafele eszembe jutott, hogy hoppácska, nekem nyolcadik órám van (mindez fél 3-kor történt), szóval, dokinál voltam ;)

Amúgy katasztrofális lett az egész irodalom témazáróm, hihetetlenül felemelő dolgokat írhattam, előre félek, hogy ebből mi lesz.:D No mindegy.. Ez körülbelül tök közérdekű lett, de annyira pörgök (a semmin, hozzátenném), mintha minimum 1 liter valamit ittam volna, pedig egy kortyot se.. Namindegy, magamat ismerve még úgyis jövök ma, rettegjetek előre is!!

~ Stop saying "I wish". Start saying 'I will" !

Lehet, hogy csak egy újabb pofon kellett ehhez, egy újabb csalódás, de elhatároztam, hogy ezentúl minden máshogy lesz.. Ha valaki nem törődik velem, szarik a fejemre? Az ő baja, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten is, ergo ha én nem érek neki annyit, hogy megkérdezze, hogy mi van velem, akkor köbö ugyanerre számítson tőlem is, nem vagyok egy rongydarab, akit ha kedve támad az embernek, felkap a sarokból, egy darabig "szórakozik" vele, aztán visszadobja, mintha mi se történt volna. Hahó, ember vagyok, megvannak a magam érzései, amik nem arra vannak, hogy az unatkozó emberkék játszanak velük, szóval erről ennyit.. Következő, amit eldöntöttem, hogy második félév végére magyarból, matekból és spanyolból is szeretnék javítani.(Infóból se ártana, de az már más történet) Bár, a spanyolt sikeresen kezdtem, de ahogy Luca is mondta, ez teljesen a félév eleje - ráadásul értelmes témából írtunk-, szóval ne keseredjek el ezen a mostani botláson. Remélem, hogy sikerülni fog, már csak a magam kedvéért is, de szeretném bebizonyítani, hogy igenis idevaló vagyok, én is tudok egy minimum négyes szintet hozni.. A következő, amit eldöntöttem, és azt hiszem, ezt lesz a legnehezebb betartanom, de szeretnék egy kicsit jobban ura lenni a saját érzéseimnek.. Még nem találtam ki, hogy ezt mégis hogy szándékozom megvalósítani, de mostmár nagyon unom, hogy egyszer fent, aztán rá öt percre pedig már a sírás szélén, ez így nem éppen jó.. Szóval, röviden ennyit, de az 100%, hogy NEM ADOM FEL, mert ezt most tényleg igazán szeretném, szóval, meg is fogom valósítani!!

Basszus, szinte biztos, hogy a hét második felét megfázva fogom tölteni.. Reggel mire bebandukoltam a suliba (a nyakig érő hóban) a csizmám teljesen átázott, lefagyott a fél fejem.. Délután ezt sikerült megismételnem, csupán annyi különbséggel, hogy akkor még esett is a havas eső, szóval az amúgy se valami vastag farmerom teljesen átvizesedett, csavarni lehetett volna belőle a vizet, nem is beszélve a kabátomról.. No, mindegy, végülis, teljesen megérte, de komolyan. : ) ♥

 

You'll missing...

~ Időnként hihetetlenül rám tör a magány. Ilyenkor konkrétan azt élem meg, mintha egy komplett szakítás szerencsétlenebbül járt fele lennék. Fele. Valaminek - valakinek - a fele vagyok egyedül. Pedig nem is szakítás ez, hanem csak a legjobb barátomat veszítettem el. Mégis újra és újra átélem a szakítás fájdalmát.

Egy ideje már érett bennem ez az egész, talán már hónapokkal ezelőtt tudtam, hogy egyszer ez is eljön, amikor már az egész túltesz azon, amit még helyre tudnék hozni.. Lehet, hogy akkor éreztem először ezt, amikor július környékén iszonyatos dolgokat vágtunk egymás fejéhez, vagy később jött csak el, nem tudom, de mióta itt van az érzés, azóta nem hagy nyugodni, hogy ez így nem lesz jó, ez így fájni fog.. Másfél év alatt rengeteg mindent köszönhettem Neked, minden támogatást, biztatást, azonban ezt most le kell, hogy zárjam magamban.. Itt leszek, mert végülis hova mennék?, de meg kell tennem azt a lépést, amit Te már egy ideje megtettél.. Már nem fáj, hogy nem úgy emlegetsz, hogy a legjobb barátnőm, mert tudom, hogy azt már jóideje tönkretettem - tönkretettük. Ezt most nem azért írom, hogy hátbatámadjalak, ne úgy fogd fel, hogy ezzel most mindennek vége, mert maradok ott, ahol vagyok, csak egy lépéssel távolabb, mindig egy lépéssel távolabb, és egyszercsak már nem melletted, hanem előtted vagy mögötted leszek, de nem melletted, átadom azt a helyet egy másik embernek, valakinek, aki jobban megérdemel Téged! Köszönöm, hogy itt voltál mindig, köszönök mindent, amit Tőled kaptam! Továbbra is nagyon sok sikert mindenhez, és ne feledd, ha valaki kell, egy darabig még maradok, de nem ígérhetek semmit.. Ügyesen az élettel, kívánok rengeteg csodás percet azoknak a társaságában, akiket igazán szeretsz, és remélem, hogy egyszer minden álmod valóra válhat! Köszönöm ezt a másfél évet, és remélem, hogy egyszer, valahol még találkozunk!

u.i: Szeretlek.. Köszönök mindent, Zsuzsi! ♥

~ Don't worry about a thing, 'cause every little thing gonna be all right.

Vicces, hogy pont azok, akik a barátaimnak mondják magukat, semmit se vettek észre az egészből, egy "barát" vette csak észre, hogy nem minden oké, de neki pedig nem mondhatok semmit.. Nem azért, mert nem bíznék benne, vagy valami, csak kérték, hogy mellőzzem.. Igen, fáj, hogy néha úgy odamennék, és mondanám neki, mint eddig.. De nem, nem lehet..
Vicces, hogy pont olyankor és olyantól jön a segítség, ahonnan és akitől nem vártam volna. Pont ez hiányzott ahhoz, hogy visszataláljak erre az útra, megint. Tudni, hogy van ismét valaki, akivel beszélhetek, anélkül, hogy előítéleteket gyártana, vagy hogy elítélne. Jó érzés tudni, hogy nem, nem omlott rám minden, van ebből is kiút, csak egy kis kitartás kellene.. Idővel azt hiszem, az is lesz, csak jelenleg még túl nehéz, minden annyira nehéz... Köszönöm - már ha olvasod -, amennyit ma illetve az utóbbi napokban segítettél, mind levélben, mind személyesen, nem akartalak terhelni a hülyeségeimmel, hogy ennyit kibukok, de köszönöm! :')

Félévi vizsga... Kijelenthetem, hogy elcsesztem. Ilyen még sohasem volt, hogy nem tudtam megszólalni, és csak néztem nagyokosan, hogy mi is van.. Na, most megtörtént. Nem azért, mert nem tudtam volna, vagy nem tanultam rá, épp eleget készültem erre, csak olyan szinten sokkolt a helyzet, hogy hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek magammal.. Na, mindegy, évvégére összekapom magamat, és ha másért nem, hát csak önmagam miatt is, de megmutatom, hogy igenis ennél több rejlik bennem, ne írjanak le egy féléves teljesítmény miatt..
Szóval, i won't give up!?

I won't give up!

Nem értem, hogy ez mire jó.. Egyszerűen, napok óta nem tudok efölött napirendre térni, de mostmár szinte biztos vagyok benne, hogy azt a sok idegeskedéssel töltött órát, hogy "most éppen ki szúrt hátba?", neki köszönhetem.. Nevet nem írnék, ha olvassa, remélem magára ismer az illető, a saját szíve joga, hogy elmondja-e egyszer, hogy valóban ő kezdte-e és ha igen, miért..
Szóval, ez ismét egy olyan dolog, amit sose fogok biztosra megtudni, de nem is lényeg, aki kezdte, annak így lesz a legjobb.. Nem értem továbbá, hogy miért jó az embereknek, ha két arcuk van, és el se tudom dönteni, hogy most melyik a valós, és melyik az, amit csak felém mutat. Egyszer hűdearanyos és minden, utána meg hallok, látok, tapasztalok valamit, amivel napokig nem tudok mit kezdeni, és majd' felrobbanok tőle.. És utálom, hogy egyszer normálisan viselkedik velem, utána meg bunkó.. És ha nem minden úgy történik, ahogy a saját kis álomvilágában megálmodta, akkor már én vagyok a bunkó, a protekciós és az elkényeztetett.. Hát, köszönöm. Ha ilyen barátom van, végülis, minek nekem ellenség? Elég ha neki mondok valamit, máris attól fog zengeni minden. Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen "kapcsolataimat" sikerült elrontania, ésatöbbi. Remélem, egyszer téged is megtapos valaki, és az élet majd nem fog megállni azért, hogy összeszedd magadat.. Megmaradunk ilyennek, mint most, mosolygunk egymásra, közben meg belül nem tudom, hogy üssek vagy sírjak-e miatta, de igen, minden jó, semmi sincs.. De kivételesen, nem, nem fogom feladni, ezúttal nem, felvettem a kesztyűt, meglátjuk, ki jön ki ebből jobban, sok szerencsét hozzá!

2013 !

Eddig nem volt szívem azt az ultahosszú összefoglalást eltüntetni egy új bejegyzéssel, de valami újévköszöntés már nagyon érett, szóval tessék.. :)

Úgy érzem magam, mint aki kapott egy 365 lapos füzetet, a borítóján egy ÚJ ESÉLY felirattal, a kezembe pedig egy tollat, hogy mindenfélékkel megtölthessem ezt a füzetet. Azonban a borító alatt - közvetlen a tartalomjegyzék előtt - ott árválkodik egy lap, rajta minden, amit az előző évben elkövetettem, akár jó, akár rossz volt. Szóval, teljesen új esélyeket azért nem kaptam, de ismét van 365 csodaszép napom, hogy az ismerőseim agyára mehessek, vagy éppen valamiféle érzelmeket csaljak ki belőlük.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy mindenkinek, aki olvassa ezt, sikerekben, nevetésben gazdag új évet kívánok, a félévkor vizsgázóknak kitartást - már nincs sok hátra! -, a betegeknek mielőbbi gyógyulást, a boldogtalanoknak hatalmas kosár boldogságot, egyszóval kívánom mindenkinek, hogy az álmai váljanak valóra ebben az évben! A füzetborító nyílik, a toll a kezemben, írjuk hát tele együtt azt a 365 lapot!
Boldog Újévet Mindenkinek! ♥