Néha eljut arra a pontra az ember, amikor rájön, hogy az egész tákolmány, amit maga köré épített, ingatag és sárból van összetapasztva - ahelyett, hogy biztos márványfalai is lehetnének. (Hű, ez a fejemben sokkal jobban hangzott) Amikor minden, amit helyesnek véltél, amire azt hitted, hogy ez egy jó irányba tett változás, egyszerűen csak rosszá válik - sőt annál sokkal többé -, akkor nem igazán tudsz mit tenni. Sőt, semmit se tudsz tenni. Csak nézel szépen a hatalmasra tágult pupilláiddal, az ijedt kis tekintetedben tündököl a zavarodottság, és nem is tudod, hogy mit kezdj magaddal. Na, ez most egy ilyen helyzet..
Nem részletezném, mert ha nekiállok, akkor vagy az önsajnálat vagy a mérhetetlen vádaskodás fog csengeni az összes szavamból, amit nem szeretnék - érthető okokból. Maradjunk annyiban, hogy nehéz nap volt, sok sírással, sok gondolkozással.. De, én nem bántam meg.. Nem azt, amit tettem, azt több milliószor is, csak, az egészet. Mindegy. Hagyjuk. Majd holnap..
Bár, továbbra sincs kedvem bemenni. Gyomorgörcsöm van, ha arra gondolok, hogy be kell mennem. És lóg egy csütörtökön beígért beszélgetés a levegőben - amit minden erőmmel megpróbálok majd elkerülni. De közben meg muszáj, mert.. Mert muszáj és kész. De legalább nincs se nulladikom, se elsőm. Majd szépen 7:20-assal bemegyek, normális fejet varázsolok magamnak. Nincs nyafogás, nincs önsajnálat, nincs panaszkodás, nincs hiszti, nincs kamuzás, nincs felnagyítás, nincs másokatterhelekvelemerténmárnembírom, nincs semmi.. Abbahagyom. Most! Mert tényleg elszaladt velem a szekér, kissé túlzásba vittem a nagy önsajnálatot, jogtalanul. Mert tényleg nincs semmi jogom hozzá, hogy 15 évvel (és 10 hónappal) a hátam mögött előadjam a nagy világfájdalmaimat - amik nem is kellenének, hogy legyenek.. Tehát, - megpróbálok - egy nyugodt, laza, gondtalan tini életét élni, hátha attól bármi is jobb lesz. Bár, kitudja. Majd az idő minden sebet begyógyít - gondolom.
Ja, és 5 hónap után még mindig úgy megy, mint anno.. Ezt azért nem vártam. Főleg nem ennyi dicséretet. Mert fejben valahol nagyon máshol voltam, azt hittem, hogy ez az ülésemen is látszani fog, de lááám, nem. Sőt, elvileg még szebb is lett. Szerintem mindenképpen, a lábam kivételesen nem kalimpált előre-hátra. Tehát, határozott pozitív irányú fejlődés. Amiért még büszke is lehetnék magamra.. Végre, valami! Úgy hiányzott....♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése