Azt hiszem, hogy vagy megváltoztam január közepe óta, vagy csak megpróbáltam. De tényleg, igazán próbáltam odafigyelni arra, amit teszek.. És mi lett a vége?! Egyedül vagyok, de úgy igazán.
Mert ezt nem vártam. De, végülis, jó volt erre kelni ma.. És mégse tudok mit tenni, csak ülni és bőgni, hogy mennyire szerencsétlen az egész helyzet és hogy egy idióta vagyok. Igen, valóban az vagyok.. Erre már rájöttem.. Lehet, hogy az lett volna a legjobb, ha annak idején nem élem bele magam túlságosan, nem jobbra fordulok az úton, hanem balra, mintha nem jelentene semmit se.. Akkor most nem törtem volna megint össze, nem érezném egy senkinek magam, és..
De nem csináltam semmit.. Csak ezt tudom ismételgetni.. Nem.Csináltam.Semmit.Se! És mégis.. És ebből akkor ne arra következtessek, hogy engem nem lehet szeretni? Öööööhm, miért, nem erre következtetni mindenki? Azt hittem, hogy az utóbbi heteknél szarabb már nem lehet. Na, tessék. Túl hamar ittam a medve bőrére, de, miért is ne, mért ne legyek idióta, miért?! Nem tudom megérteni. Nem csináltam semmit se.. És mégis. Lehet, hogy legközelebb ha mond valaki valamit, el kellene hinni, és nem tovább erősködni. Csak elfogadni.. Mert én életem 15 (és 10 hónap) éve során még nem hallottam olyat, hogy valaki azért emleget egy bizonyos személyt, mert annyi jó gondolata van róla. Illetve, de, biztos. De nem személyesen és nem a legjobb barátainak. Tehát, japp..
Mellesleg, így kell tönkretenni egy hétvégét, két hónapnyi kemény munkát, hogy ismét embernek érezhessem magam. Hurrá!.. És hogy megint mennyi kedvet érzek holnap iskolába menni.. Hihetetlenül. Mintha átment volna rajtam a vasút, és elvitte volna az összes pozitív érzésemet... Köszönöm..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése