Ennyi erővel pofon is vághatnál, minden erődből, az se fájna kevésbé, mint az, hogy konkrétan üvöltözöl, ajtót csapkodsz és flegmázol.. Istenem.. Hogy lehettem ennyire szánalmas? Hogy bízhattam abban, hogy legalább te nem fogsz így viselkedni velem? Mégis hogyan?!?!
De miért pont most kell ezt? Amikor végre jól érzem magam? Miért most kellett neked is hátba támadni? Legalább ne tennél úgy, mintha nem tudnád, hogy úgyis mindig mindent elmondanak nekem, és ez se maradhatott sokáig titokban.. Szóval, igen, taposs el nyugodtan, mert te vagy a kiskirály itt, és mert megteheted.. Nem szükséges velem foglalkozni, csak egy 15 éves senki vagyok, akinek sikerült a megmaradt kis önbizalmát is a földbe döngölnöd.. Köszönöm.. Csak érteném, hogy miért éppen most kellett ezt elkezdened... Csak érteném, hogy egyáltalán hogy lehettem akkora idióta, hogy egy pillanatig is elhittem, hogy téged tényleg érdekel, amit teszek.. Csak érteném, hogy miért bíztam meg benned.. És igazam volt, még úgy december tájékán.. Elveszíteni mindent, amit valaha is kaptam tőled sokkal, de sokkal fájdalmasabb, mint elveszíteni a hitemet egy soha meg nem történő dologban.. (értelmes mondat)
Szóval, csak azt tudom mondani, hogy egy idióta vagyok, és nem értem a helyzetet, és nemtudom... Olyan ez, mint egy nagy kupac papír a földön.. Amíg szélcsend van és nem piszkálják meg a felszínt, addig látszólag nyugodt és letisztult minden.. Aztán teszel vagy mondasz valamit, ami mint egy hurrikán, végigsöpör a papírhalmon, felkap belőle pár darabot, szétdobálja őket.. És kezdhetem megint elölről a papírkupackám felépítését, mert te, darling, egy kurvanagy tornádó vagy.. És nem tudok ellened mit tenni..