Nem rohanhatok mindig át a fél országon, hogy helyrehozzam a dolgokat, hogy fixáljam egy kicsit az életemet. Egyszer belefért, de meg kellene találnom itt is azt a helyet, személyt, emléket, ami vissza tud rántani a földre. Mert tényleg nem fér bele, hogy mindig elutazzak oda, ahol az egész kezdődött. Ahol anno, 2 éve a lehető legnagyobb pofont kaptam. Persze, hihetetlenül örülök, meg most annyira pozitívnak látok mindent, hogy semmi se hat meg, csak.. Mégis bennem van a szálka, hogy miért? Vagyis, vasárnap óta azon gondolkozok, hogy mi lett volna, ha... Annyi mindent csesztem el, és most minden egyes kis hiba újra eszembe jutott, újra látom magam előtt minden kis ballépésemet, hallom az összes kimondott szót, mindent.. De hiába keresem az üzeneteket, képeket, bármit, nem találom őket, mert LEZÁRTAM az egészet. Csak mégis, bár hihetetlenül sok önbizalommal és pozitív életérzéssel töltött fel ez a pár óra, mégis fáj.. Fáj, hogy írnék, de tiltva vagyok, fáj, hogy keresném a képet, de már csak homályosan tudom felidézni az amúgy is homályos képen az arcokat, fáj, hogy az akkori társaság szétszéledt, hogy nem maradt semmi, amibe kapaszkodhatnék.. Csak maga a hely. És egy ló. Ami hatalmas dolog, valljuk be, de semmi több nincs, ami még ott tarthatna. És mégis, most így visszatekintve, kb. 3 óra alatt annyira sok pozitív energiát gyűjtöttem be, amit előzőleg hónapok alatt se.. Csak kérdés, hogy meddig tart ez ki.. Minél tovább, annál jobb.. Mert most, most minden szép és napsütéses. Nem tud az se érdekelni, hogy egy-két ember sorra keresztbe tesz és átvág. Mert nem.. Mert kaptam egy lehetőséget, éltem vele, és nem bántam meg..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése