Holnaptól megint vissza a mókuskerékbe, vissza a suliba.. És ilyenkor jövök rá, hogy egész szünetben semmit se csináltam. Ma kezdtem el kapkodni a fejem, hogy tejóég, volt-e egyáltalán lecke, valami tanulnivaló, bármi, amit elfelejtettem. És miután konstatáltam, hogy irodalmat kellett volna tanulni, becsuktam a könyvet, füzetet, mint aki jól végezte dolgát.. Szóval, még van egy bibliai történetem mára, meg valamennyit tanulni is kéne rá, és kész.
Mellesleg, irigylem a testvéremet. Aki meghosszabbíthatta egy nappal a szünetet - jó, csupán elfelejtette, hogy ma már tanítás van, de ez másodlagos.
Semmi kedvem visszamenni. Szabályosan rettegek a gondolattól, hogy újra be kell mennem. Próbálom is késleltetni a dolgot, későbbi busz, stb. Félek, hogy mi lesz, ha... Én erre nem igazán állok most készen, nincs hozzá elegendő erőm, önbizalmam. Félek, hogy hülyeséget fogok csinálni.. Legalább csak 2 napot kell túlélnem, és jön a hétvége.. És mivel elvileg tűrhető idő lesz, talán tudok edzésre is menni.. Vagy valami, amitől jobb kedvem lesz. - Bár azon az se sokat javít, hogy reggel óta hallgatom a kopácsolást a fejem felett, a teraszunkat építgetik, még a héten biztosan végig ez lesz.. -
Egy hatalmas ölelésre és némi kitartásra van most szükségem. Hogy túléljem ezt a két napot. Nem akarom élvezni, az túl nagy kérés lenne - bár úgyis jó lesz -, csak ne essek hasra! Könyörgöm....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése