~ Időnként hihetetlenül rám tör a magány. Ilyenkor konkrétan azt élem meg, mintha egy komplett szakítás szerencsétlenebbül járt fele lennék. Fele. Valaminek - valakinek - a fele vagyok egyedül. Pedig nem is szakítás ez, hanem csak a legjobb barátomat veszítettem el. Mégis újra és újra átélem a szakítás fájdalmát.Egy ideje már érett bennem ez az egész, talán már hónapokkal ezelőtt tudtam, hogy egyszer ez is eljön, amikor már az egész túltesz azon, amit még helyre tudnék hozni.. Lehet, hogy akkor éreztem először ezt, amikor július környékén iszonyatos dolgokat vágtunk egymás fejéhez, vagy később jött csak el, nem tudom, de mióta itt van az érzés, azóta nem hagy nyugodni, hogy ez így nem lesz jó, ez így fájni fog.. Másfél év alatt rengeteg mindent köszönhettem Neked, minden támogatást, biztatást, azonban ezt most le kell, hogy zárjam magamban.. Itt leszek, mert végülis hova mennék?, de meg kell tennem azt a lépést, amit Te már egy ideje megtettél.. Már nem fáj, hogy nem úgy emlegetsz, hogy a legjobb barátnőm, mert tudom, hogy azt már jóideje tönkretettem - tönkretettük. Ezt most nem azért írom, hogy hátbatámadjalak, ne úgy fogd fel, hogy ezzel most mindennek vége, mert maradok ott, ahol vagyok, csak egy lépéssel távolabb, mindig egy lépéssel távolabb, és egyszercsak már nem melletted, hanem előtted vagy mögötted leszek, de nem melletted, átadom azt a helyet egy másik embernek, valakinek, aki jobban megérdemel Téged! Köszönöm, hogy itt voltál mindig, köszönök mindent, amit Tőled kaptam! Továbbra is nagyon sok sikert mindenhez, és ne feledd, ha valaki kell, egy darabig még maradok, de nem ígérhetek semmit.. Ügyesen az élettel, kívánok rengeteg csodás percet azoknak a társaságában, akiket igazán szeretsz, és remélem, hogy egyszer minden álmod valóra válhat! Köszönöm ezt a másfél évet, és remélem, hogy egyszer, valahol még találkozunk!
u.i: Szeretlek.. Köszönök mindent, Zsuzsi! ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése