36 óra.

Hát, azért ezt nem vártam volna. Oké, megfogadtam, hogy tanulni fogok meg minden, mert egyszerűen van egy olyan álmom, amiért meg kell dolgoznom, mert ez most tényleg fontos és ha ki kell tanulnom a beleimet is érte, akkor is vállalom, mert ez a mindenem most, szóval: Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar, 4 év múlva találkozunk! ♥

De arra nagyon nem számítottam, hogy heti 36 órám lesz (plusz még az esetleges nulladikokkal nem számolva): 5 angol ; 12 spanyol ; 3 matek ; 2 kémia ; 4 magyar és még sorolhatnám.. És ráadásul 3 új tanár, új tantárgyak meg minden..

Tehát, ahhoz képest, hogy tavaly tök jól elvoltam, végigpofáztam az órák 70%-át és csak úgy léteztem, napi fél óra tanulással, hát, fel kell kötnöm a gatyámat vagy passz.. 

Mert ezt most nem bukhatom be. Szóval holnaptól viszlát délutáni rendelőben lógások, péntek délutánonként találkozunk! Viszlát délutáni facebookozások, plurkölések, filmnézések, majd hétvégén találkozunk! Viszlát barátokkal lófrálás a városban, amikor másnap dolgozat van! Viszlát későig fennmaradások, különben másnap több liter kávé sem fog segíteni.. Tanulnom kell, és nem azért, mert a társadalom ezt várja el tőlem, mert a szüleim ezt várják el tőlem, mert a tanárok ezt várják el tőlem.. Neeem, tanulnom kell, mert én vinni akarom valamire, és mert végre tudom, hogy mi az életcélom, de ha hagyom, hogy bármi eltántorítson erről az útról, akkor nem fog sikerülni, pedig én ezért most foggal-körömmel harcolni fogok! Tehát, oké, nem azt mondom, hogy majd olyan ember leszek, aki mindent szóról szóra bevág, amit a tankönyv ír, de meg kell próbálnom mindent kihozni magamból, mert sokkal több van bennem, mint amennyit tavaly bemutattam.. Szóval, tanulni fogok, ezt így most borítékolni tudom, Ti vagytok rá a tanúk ;))

Amúgy szerettem a mai napot. Annyira jó volt viszontlátni olyan embereket, akik fontosak nekem, de nyáron mégsem tudtam velük valami miatt találkozni. Jópáran nagyon hiányoztak amúgy. :')) Körülbelül attól kezdve, hogy reggel kiértem a buszmegállóba, egészen a nap végéig, mindig volt valaki, akit ölelgettem vagy aki engem ölelgetett. De szerintem ez így volt jó, bárki bármit mond, én azt hiszem, hogy igenis jó az osztály (még ha nem is tökéletes) és én szeretem az osztályomat, az évfolyamomat, a barátaimat és én most annyira szeretek mindenkit. (Full fáradt vagyok, aludni akarok és igazság szerint hisztizni is az órarend miatt, de nem tehetem meg, mert nem csak nekem szar és hogy néz már ki, hogy csak én hisztizek miatta)

Tehát, annyit már megtanultam a tavalyi évből, hogy hatalmas mosollyal az arcomon kell nekivágnom ennek az évnek, rengetegrengeteg kitartással, nem adhatom fel, nem számíthatok másokra, mert abból nem sok jó sülhet ki, és ahogy egy kedves barátom mondta valamelyik nap: vissza kell húzódnom. Van, hogy jobb, ha az ember csak a háttérből szemléli a dolgokat. Idén megpróbálok valamelyest visszavenni, figyelni, szemlélődni, mert csak így tudom majd a maximumot kihozni magamból. Nem hagyhatom, hogy mások problémái elvonják a figyelmemet. 

Amúgy szeretem az őszt. Szeretem a faleveleket, a napfelkeltéket (már amikor eljutok oda, hogy fel bírok kelni annyira korán) és a napnyugtákat, az esőillatot, a szelet (már amikor nem tépi le a hajamat a fejemről), az erdei sétákat, az őszillatot, a színes faleveleket, mindent. Csak az eső ne essen, mert vettem ma táskát, de annyira sok a cuccom, hogy így is parázok, hogy el fog szakadni rövid időn belül, plusz nem fért bele az esernyőm, így nagyon nem díjaznám, ha valamelyik nap reggel még hétágra sütne a napocska, aztán délutánra meg jönne egy hatalmas, mindent eláztatás eső. Szóval dear Weather, please be kind! Thanks! :)