Érezted már úgy, hogy minden, amit egész héten vagy több hónap alatt gondosan lépésről-lépésre felépítettél, egyik percről a másikra rád dől? És nem tudsz mit tenni, mert hagytad, hogy egy oda nem illő porszem kerüljön az amúgy olajozott gépezetbe, az életedbe. Hagytad, hogy valami vagy valaki, akinek nincs keresnivalója az életben, irányítást szerezzen egy olyan rész felett, ami nélkül tudod, hogy nem menne ilyen könnyedén minden.. Mondjuk ez meg csak nézőpont kérdése: lehet, hogy ami neked tökéletesnek tűnik, amiről te úgy érzed, hogy igen, ezek most a te napjaid, te vagy a csúcson, minden nagyszerű, az másnak felér a teljes bukással.
De bármi is történik, valamit mindenképpen megtanulhatsz: minden egyes pofon csak egy újabb lecke, egy új tapasztalat, hogy végül azzá válhass, akivé akarsz. Csak sose add fel! Ez az egyetlen, amit nem szabad.. Hátratekinthetsz az úton, szemlélheted, hogy kiket hagytál el, és elmerenghetsz azon, hogy miért. De ha egyszer valakit már faképnél hagytál (vagy éppen ő hagyott téged pofáraejtve), akkor annak oka volt. Az ember nem dob csak úgy jókedvéből barátokat, valaminek mindig történnie kell ehhez. És semmi se történik ok nélkül, ugyebár.
Amúgy rájöttem, hogy végülis, én szeretek beteg lenni. Annyira jó gondolataim támadnak ilyenkor, hogy csak na - lehet a láz teszi?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése