Kezdek rájönni, hogy nekem sose jó az, ami éppen van.. Igazából, nagyon imádtam minden percét az osztálykirándulásnak, de mégis.. Fogalmam sincs. 15 óra alvás után se tudok egy értelmes mondatot se kipréselni magamból, és hétfőn meg tanítás. Tételezni akartam, tanulni, stb. És semmi se lett belőle, megintcsak. Két nap alatt össze fogom csapni az egészet, megintcsak. No mindegy.
A lábam úgy néz ki, mintha.. Nem, erre még hasonlatot se tudok mondani. Egyszerűen mesés, hogy a 20 forintos méretétől a tenyérnyi foltokig változó nagyságú és alakú vörös szúnyogcsípések díszelegnek rajtam. Viszont, teljesen megérte!
Ha itt vagy, akkor az a bajom. Ha meg annyira tartod a távolságot, hogy hetekig szóba se állsz velem, akkor az a bajom. Sehogy sem jó ez a helyzet. Próbálok szabadulni belőle, de egyszerűen nem megy. Ha egy kis időre - akár két napos osztálykirándulásra - is elszakadok tőled, csupán az érzés, a tudat, hogy ismét a közvetlen közelemben vagy, visszaránt. És ez már, őszintén, kényelmetlen nekem. Nem ezt akartam, nagyon nem. Így alakult, és félek, hogy hiába is próbálok küzdeni ez ellen, ellened, nem megy. Gyenge vagyok, ahogy 3 éve is gyenge voltam. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése