Igen, tudom, hogy eltűntem, nem is kevés időre.. Most elkezdhetném ígérgetni, hogy ezután minden jobb lesz vagy írni fogok rendszeresen, érdekeseket, de a nagy sz*rt, minek hitegessek akárkit is?
Jelenleg megint ott tartok, hogy padlón érzem magam, összezuhanva - és, ami a legjobban fáj, egyedül.. Egy részét magam intéztem így, elzavarva magam körül a barátaimat, mások pedig a fájdalom felbukkanásakor így vagy úgy, de eltűntek.
Senki se ismeri a történetet, még magam sem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy mi is vezetett idáig, de az biztos, hogy teljes valómmal itt állok - jobban mondva, vergődök.
Úgy gondoltam, hogy új év, új suli, új élet, és a régi minden fájdalma, szenvedése eltűnik, a szeptember elsejei szellőcske kifújja az életemből őket. Mégis hogy a viharba tévedhettem ekkorát? Hogy nekem valaha is megadatik, hogy ne utáljanak, hogy ne legyenek előítéletek a valóság ismerete nélkül? Ugyankérlek, jó vicc.
Próbálok úgy tenni, mintha nem lenne semmi, és rendben lennék, de nem megy. Egyszerűen már belefáradtam, hogy mosolyogjak, hogy ne sírjak egész álló nap, hogy higgyek a szebb jövőben vagy akármiben is. Jelenleg már csak azt kívánom, hogy túl tudjam élni a következő napot anélkül, hogy nyilvánosan összetörnék vagy szétesnék..
Igen, vállalom, ezt én rontottam el, csak az én hibám, hogy mindenki azt hiszi rólam, amit.. Mert képtelen vagyok felfogni az idióta tizenötésfél évemmel, hogy az élet nem csak szivárvány és rózsaszín köd, sőt, örülhetek, ha néha boldog pillanatok jutnak nekem.
... És kezdődik minden elölről, vissza a mókuskerékbe, sokadik felvonás, nézzétek, hogy Dorka hogy esik atomjaira.. Minden nézőnek jó szórakozást kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése